Kultúra

Cipőre szerelt pótkerék és síbot – ezek kellettek száz éve a görkorcsolya őséhez

British Pathé
British Pathé
A Párizsban készült képsoron jól látszik, hogy a megoldásnak egy erdei út sem jelentett leküzdhetetlen akadályt.

A görkorcsolyázás hosszú évszázadok óta velünk élő sport, hiszen az első guruló cipő, amire hellyel-közzel ráhúzhatjuk a görkorcsolya kifejezést, 1743-ban tűnt fel egy londoni színpadon.

Hosszú idő kellett azonban ahhoz, hogy a fejlődés során a cipők eljussanak a mai arcukig: az első vonatkozó szabadalmat 1760-ban benyújtó belga feltaláló, John Joseph Merlin egy- és többsoros eszközein még alig lehetett fékezni, így sosem vált igazán népszerűvé – annak ellenére, hogy a férfi egy vallon városka, Huy egyik bálján hegedülés közben gurult vele körbe-körbe. Az első áttörést végül a Le prophète című opera 1849-es párizsi bemutatója hozta el, aminek egyik jelenetében a színészek egy befagyott tavon való korcsolyázás élményét akarták megidézni.

Az ötlet csakhamar Európa-szerte elterjedt, a biztonságos megoldást azonban csak egy évtizeddel később, az amerikai Massachusetts államban sikerült megtalálni, James Plimpton ugyanis 1863-ban itt találta ki az első négykerekű korcsolyát, ami szinte azonnal maga alá gyűrte a világot, és ezerszámra nyitottak a különböző méretű arénák, ahol az elegáns férfiak és nők szabadon körözhettek.

A számos újítás és ötlet a XX. század első felében további, zsákutcának bizonyuló megoldást hozott, a modern görkorikra azonban 1953-ig kellett várni, mikor a kaliforniai Ernest Kahlert előállt az első modern darabbal, aminek kerekei külön-külön is rugóztak, megkönnyítve a nem tükörsima terepen való mozgást. Ezek a tárgyak hívták végül életre a hetvenes évek az afroamerikai és LMBTQ-kultúrából kinőtt rollerdiszkóit, amik számos országban ma újra népszerűvé váltak.

A görkorcsolyák fejlődésének egyik legfurcsább epizódját persze már rég elfelejtettük, pedig épp száz éve, Párizsban sokan úgy gondolták, hogy

a cipőre szíjazott méretes kerekek, illetve egy pár síbot

jelenti a legjobb módot a szórakozásra.

A British Pathé gyűjteményének egyperces, egy internetező által feljavított, illetve utószínezett anyagán jól látszik, hogy a megoldásnak egy erdei út göröngyei sem jelentettek feltétlenül gátat:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik