Kultúra

Kilencezer női alkalmazott perelheti a Disney-t, mert nem kaptak a férfiakkal egyenlő bért

Jonathan Raa / NurPhoto / AFP
Jonathan Raa / NurPhoto / AFP

Jóváhagyta a bíróság, hogy kilencezer női alkalmazott közösen perelhesse a Disney vállalatot, mert állításuk szerint azonos munkáért férfi kollégáiknál alacsonyabb fizetést kaptak. A pénteki, Los Angeles-i döntés előkészítheti Kalifornia állam eddigi legkomolyabb perét az érvényben lévő Egyenlő Bértörvény (Equal Pay Act) alapján – írja a Deadline.

A Disney négy éve nem akar tudomást venni ezekről a nőkről. Iádják a munkájukat. Imádják a céget. De azt szeretnék, ha úgy tisztelnék és kezelnék őket a munkahelyükön, ahogy megérdemlik

– nyilatkozta a döntés után a felperesek ügyvédje. A Disney jogi képviselete korábban azzal érvelt, a több ezer munkavállaló által közösen indítandó per túlságosan széttartó lenne, és számos különböző vállalati részleg decentralizált döntési mechanizmusait érintené, emiatt nem kezelhető egységesen az ügy. A bíróság most ezt az érvelést utasította vissza.

A várakozások szerint a kilencezer alkalmazott által indított per jövő őszig már tárgyalási fázsba kerülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik