Kultúra

Meghalt a Peaky Blinders színésze, Benjamin Zephaniah brit költő

Tom Jenkins / Getty Images
Benjamin Zephaniah
Tom Jenkins / Getty Images
Benjamin Zephaniah

Hatvanöt évesen, agytumor miatt elhunyt Benjamin Zephaniah brit író, költő, színész. A halálhírét a művész Instagram-oldalán jelentették be, ahol a búcsúzó sorok mellett többek közt arról is beszámoltak, hogy mindössze nyolc héttel ezelőtt diagnosztizálták a daganatos megbetegedést Zephaniah-nál.

A barbadosi apától és jamaicai anyától származó Zephaniah az angliai Birminghamben született. Az írás iránti szeretetét még gyerekkorából hozta, amikor kapott egy írógépet, hamar elkezdett komoly politikai mondanivalóval átitatott költeményeket írni, 1980 óta publikált. Származásra egész életében rendkívül büszke volt, a rasszizmus elleni küzdelem élharcosának számított. Mikor Tony Blair miniszterelnöksége alatt a Brit Birodalom Rendjének tisztévé (OBE) akarták avatni, visszautasította  a kitüntetést.

Az írás mellett brit tévésorozatokban bukkant fel, játszott többek közt az East Endersben is, legismertebb szerepét a Peaky Blindersben alakította, ahol egy jamaicai lelkészt, Jeremiah Jesust játszotta tizennégy epizódon keresztül. 2018-ban megjelenő életrajzi könyvéből (Life and The Life And Rhymes of Benjamin Zephaniah) tévésorozat is készült.

Csodálatos karrierjén keresztül – a költészet, az irodalom, a zene, a tévé és a rádió terén is alkotott – fantasztikus örökséget hagyott itt nekünk

– áll a halálhírt közlő posztban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik