Kultúra

Meghalt Czintos József

HBO
HBO

Megtört szívvel fogadtuk a hírt, hogy a Harag György Társulat örökös tagja, egykori igazgatója, Czintos József, Jászai-díjas színművész eltávozott közülünk. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának vezetősége és teljes munkaközössége osztozik a gyászoló család fájdalmában

– közölte a társulat a Facebookon.

Emlékeztetnek: Czintos József 1946-ban született Marosvásárhelyen, szakmai tanulmányait a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végezte, színész szakon. 1969-ben szerződött a Szatmárnémeti Északi Színház magyar tagozatához, azóta a társulat tagja, 2011 óta pedig örökös tagja. 2006 és 2009 között a Harag György Társulat igazgatói tisztségét is betöltötte.

Színészként számos kitüntetést kapott, több alkalommal nyújtotta a fesztivál legjobb férfi alakítását a Határon Túli Színházak Kisvárdai Fesztiválján, 1995-ben az Erdélyi Közművelődési Egyesület Kovács György díjjal jutalmazta, 2001-ben a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának díját, a Jászai-díjat ítélték oda neki.

A Harag György Társulatban eltöltött évek és több mint száz alakítás mellett játszott a Budapesti Bárka Színházban, a Csíki Játékszínnél, de szerepet vállalt a nagyváradi Szigligeti Színház és a Kassai Thália Színház egy-egy produkciójában is.

A szatmári közönség tíz rendezését is láthatta. A színpadon volt ő Willy Loman Az ügynök halálában, Miska a Csárdáskirálynőben, Bakter az Indul a bakterházban, Szilveszter a Scapin furfangjaiban, Csorja Ádám az Ősvígasztalásban, Tót a Tótékban, Hyppolit a Hyppolit a lakájban vagy Bánk Bán Katona József klasszikusában. Több filmben is szerepelt, láthattuk a széles vásznon vagy épp a televízióban például a Megint tanú, a Boszorkánykör című filmekben vagy a Kisváros és a Terápia című sorozatokban. Utóbbinak egyik abszolút fénypontja volt, íme, egy videó az alakításáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik