Kultúra

Rasszista hangvételű, bántó kérdésekkel teli közönségtalálkozó várta Farkas Franciskát Pécsett

MTI Fotó / Kovács Tamás
MTI Fotó / Kovács Tamás
A színésznőt új filmjének vetítése után sorra érték a meglepő kérdések.

Egy meglepően kellemetlen közönségtalálkozóról számolt be Facebook-oldalán Farkas Franciska színésznő, aki Sopsits Árpád új, Mellékszereplők című munkája miatt járt a baranyai nagyvárosban.

A vetítés után a terv szerint a pécsi író-újságíróval, Balogh Róberttel kellett beszélgetnie a színpadon, a férfi azonban egyrészt húsz percet késet – rosszul tudta a program napját –, így anélkül ült le a színésznő mellé, hogy látta volna a filmet.

Farkas a késést szerencsésen áthidalta: ő maga kezdett beszélgetni a nézőkkel, hogy azok ne induljanak haza, arra azonban nem számított, ami ezután következett.

[…] az első kérdése az volt, színésznőnek tartom-e magam. Ezek után folyamatosan sértegetett és lenézve, lesajnálva provokált és bántott folyamatosan, például olyan kérdésekkel, hogy “Téged a magyar emberek elfogadnak?” Rasszista, rosszindulatú és korlátolt volt az összes megszólalása, én bírtam egy darabig, mert a gandhis diákok is részt vettek az eseményen, és azt akartam lássák,hogyan kell türelmesen,nyitottan és intelligensen reagálni egy teljesen egyérteműen rasszista és kirekesztő szituációban. De a végén már olyan szinten volt bántó Róbert, a moderátor, hogy a nézők felálltak és elkezdtek bekiabálni és lelállították az egészet

– írta a beszámolójában.

A Kultik Pécs – Uránia Mozi vezetése a történtek után elnézést kért a színésznőtől, majd elhatárolódtak az egyébként a Szabad Pécs munkatársaként dolgozó Baloghtól, akivel

nem szándékoznak újra együtt dolgozni

– folytatódik a poszt, ami arra is kitér, hogy az újságíró még a Facebookon is ismerősnek jelölte,

pedig a végén már büdös cigányozás ment…

A kommentek közt hétfőn kora délután Babos Attila, a Szabad Pécs egyik alapítója is feltűnt, aki jelezte, hogy beszélt az újságíróval, aki

sok minden lehet, de rasszista és rossz ember biztosan nem,

majd hozzátette: a másik felet is meghallgatja a témában, sőt, megkérte Baloghot, hogy a mai napon egyáltalán ne reagáljon a vádakra.

A teljes poszt itt olvasható:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik