Kultúra

A világ egyetlen, magyar motorral szerelt Messerschmittjének darabjait emelték ki a Balatonból

A további roncsdarabok keresése továbbra is folyik.

Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból csütörtökön – írja az MTI.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, a roncs kiemelését követően Balatonakarattyán elmondta, hogy a Messerschmitt Me 109 típusú vadászrepülőgépet Beregszászi Sándor szakaszvezető vezette. A pilóta a haza védelmében halt meg, ez a cselekedet pedig minden időben méltó az emlékezésre.

A gép hadtörténeti jelentősége abban áll, hogy

jelenlegi tudásunk szerint ez az egyetlen hazai összeszerelésű, magyar gyártmányú motorral rendelkező Messerschmitt vadászgép a világon

– tette hozzá.

Magó Károly zászlós, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár kutatója elmondta: 1941 júniusában Magyarország megkapta a jogot a legmodernebb haditechnika gyártására, így vált lehetővé a Balatonból most kiemelt gép elkészítése is.

Beregszászi Sándor szakaszvezető, a gép pilótája 1944. július 2-án, alig huszonegy évesen halt hősi halált az amerikaiakkal vívott harcban

– tette hozzá.

Magó elmondta, hogy az első merüléseket 2020-ban végezték, az öt méter mélyről elsőként felszínre került roncselemeket pedig 2021-ben mutatták be. A gép több eleme korrodálódott, az iszappal fedett elemek azonban jobb állapotban maradtak.

MTI / Koszticsák Szilárd

Csütörtökön a motor testének a szárnyhoz csatlakozó darabját emelték ki, a munka ezzel azonban nem ért véget, hiszen a szakemberek tovább folytatják a terület átvizsgálását, remélve, hogy tovbábbi elemek kerülnek majd elő.

Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese elmondta: a magyar légierő óriási túlerővel szemben védte a hazát az amerikaiakkal szemben, a katonák számára pedig jelentős erőforrást jelentett a hazaszeretet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik