Kultúra

Nagy Feró, Tóth Vera és Steiner Kristóf is megmutatja egy napját az Adom a napom második évadában

VIASAT3
VIASAT3

A sikeres kezdés után folytatódik Geszti Péter műsora, amelyben a műsorvezető ismert emberek egy napjába enged betekintést.

Az Adom a napom második évada november 6-án indul, többek közt olyan hírességekkel beszélget majd a műsorvezető, mint Nagy Feró, Szabó Győző, Tóth Vera, Hajós András, Kepes András vagy Steiner Kristóf.

A talk show a megszokott módon egy online streaminggel startol a reggeli órákban – a meghívottak hétköznapja a www.adomanapom.hu oldalon követhető –, majd este 20 órától egy élő stúdióbeszélgetéssel folytatódik Gesztivel. Az új epizódok négy héten át, hétfőtől csütörtökig 20 órától láthatók a VIASAT3 műsorán.

Jó volt látni, hogy ennyire sikeres lett az első évad, és hogy napról-napra olyanokat tudtunk leültetni a képernyők elé, akik már leírták a tévézést – sikerült megmutatni, hogy a távirányítót nem csak a streaming szolgáltatók miatt lehet a kezünkbe venni. Ahogy szeptemberben, most is az a célunk, hogy valami mást, de igazából inkább valami normálisat adjunk, mert a hangos szórakoztatóműsorok mellett erre is van igény, sőt. A vendégeim ezúttal is olyan emberek, akikkel én szerettem volna leülni: vannak, akiket most lesz alkalmam megismerni, vannak, akikkel jó barátságot ápolok, és szeretném, hogy a nézők is úgy ismerjék meg őket, ahogy én, és vannak olyanok is, akikkel régről van megbeszélnivalóm. Én most is magamat adom, és a vendégeimtől is ezt kérem

– idézi a csatorna közleménye Gesztit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik