Kultúra

Daniel Radcliffe közösen csinált dokumentumfilmet lebénult dublőrével

Steven Ferdman / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AF
Steven Ferdman / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AF
David Holmes a Harry Potter és a Halál ereklyéi forgatásán szenvedett gerincsérülést.

A kaszkadőrség hivatás volt számomra, Harry dublőrének lenni pedig életem legjobb munkája volt. 2009-ben az egyik kaszkadőrpróbán szenvedtem egy balesetet, ami örökre megváltoztatta az életemet

– írja az Instagramon David Holmes, aki Daniel Radcliffe dubrőleként szenvedett gerincsérülést a Harry Potter és a Halál ereklyéi első részének forgatásán. Mint írja, Radcliffe-el négy éve dolgoztak titokban a The boy who lived című dokumentumfilm elkészítésén, ám most végre hírt adhat róla. Ez nemcsak a kamera előtt elért teljesítményét mutatja majd be, de azt is, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a baleset óta minden egyes nap. A titokban készülő filmet a hírek szerint HBO mutatja be, és Radcliffe nem pusztán megszólal benne, de produceri feladatokat is vállalt.

Nem ez kettejük első közös projektje a Harry Potter-filmek óta, a színész segített elindítani Holmes Cunning Stunts című podcastját, amelyben más kaszkadőröket látott vendégül és interjúvolt meg.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

David Holmes (@davidholmes83) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik