Kultúra

Telex: Kivonul az országból a Universal, az utolsó, itthon is aktív nemzetközi lemezkiadó

VALERIE MACON / AFP
VALERIE MACON / AFP

Az év végével felfüggeszti a magyar előadók zenéinek kiadását és terjesztését a Universal Music Group (UMG), amely ezzel ha nem is teljes egészében, de praktikusan kivonul az országból, a cég budapesti irodáját felszámolják, csak néhány pénzügyes és marketinges marad, tudta meg a Telex.

Tomas Filip regionális ügyvezető igazgató a lapnak hatékonysági szempontokra hivatkozott, és elmondta: Prágába központosítják a régiós tevékenységüket.

A lap kiemeli: ezzel az utolsó nagy, globális zeneipari cég is elhagyja a magyar piacot. Az UMG volt az utolsó nemzetközi kiadó, amely magyar előadókkal is foglalkozott. Jelen van még a Warner és a Sony, ám igen mérsékelten: a Warner nemzetközi kiadványait a Magneoton kezeli, a Sony Music pedig csak a külföldi előadói marketingjére költ nálunk. Alighanem így, azaz csak nemzetközi előadóikra fókuszálva folytatja a hazai jelenlétét ezután a Universal is.

A Universal adta ki korábban olyan magyar előadók anyagait, mint Krúbi, 6363, Dé:Nash vagy Lil Frakk, ám az utóbbi évben a kiadó megvált a magyar zenészeitől. A Universal alá tartozott a Banana Record nevű alkiadó is, amely szintén foglalkozott magyar előadókkal (pl. Beton.Hofival vagy Hundred Sinsszel), a Banana kiadói tevékenységét a jelenlegi változás nem érinti. Szintén az UMG-hez tartozott a Virgin Music nevű terjesztőcég, amely hazai ügyfeleinek viszont most új terjesztőt kell keresnie.

A Universal Music Group a világ legnagyobb és legnagyobb bevételű lemezkiadó-csoportja, tavaly több mint tízmilliárd dolláros bevételt jegyeztek, főként, mert olyan megahírességekkel dolgoznak, mint Taylor Swift, Billie Eilish vagy Justin Bieber, emellett náluk van például a Beatles és Sting katalógusa is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik