Kultúra

Előfizetői kampányt indít a veszélybe került Revizor

Fórizs Dániel / Revizor
Fórizs Dániel / Revizor

Összesen hárommillió forintnyi állami támogatást kapott az idei évre a Revizor – a kritikai portál, ami a töredéke annak, amelyből az évente hat-hétszáz műkritikát és interjút publikáló lap létezni tud, ezért a portál most arra kéri olvasóit, fizessenek elő a Revizorra.

Ez az utolsó lehetőségünk, mindent feltettünk egy lapra, ha nem sikerül, a Revizor záros határidőn belül megszűnik. Mindezek ellenére bizakodva nézünk a jövőbe, mivel a jelen politikai és közéleti viszonyok között világos a hazai kultúrafogyasztók számára, hogy a kritikus gondolkodás az ő támogatásuk nélkül nem maradhat életben. A Revizor 2008-ban elsőként próbálta ki, hogy a színvonalas print kritika megél-e az interneten, most pedig újra nagyot lép előre: a lap léte múlik azon, van-e néhány ezer ember az országban, akinek fontos a minőségi műkritika

– mondja Jászay Tamás, a portál főszerkesztője. A lapnak az életben maradáshoz egészen konkrétan háromezer előfizetőre lenne szüksége.

A Revizort 2008-ban alapította Csáki Judit, Jászay Tamás és László Ferenc. Ma a szerkesztőség tagja még Merényi Ágnes és Puskás Panni. Az alapítása óta eltelt időben a Revizor több mint háromszáz szerzővel dolgozott, mostanáig tízezer kritikát és interjút publikált, amelyekből kirajzolódik a magyar kultúra elmúlt másfél évtizede. A 2008-as induláskor kapott állami támogatás az elmúlt tizenöt évben folyamatosan csökkent, mára pedig az oldal finanszírozása fenntarthatatlanná vált.

A portálra havi, negyedéves, éves, valamint úgynevezett éves támogatói előfizetés vásárolható, utóbbihoz ajándékokat is ígérnek, az előfizetők az oldal megszokott anyagain túl új típusú prémiumtartalmakat tesz elérhetővé, videós életút- és portréinterjúkat, beszélgetéseket, havi kulturális ajánlót, de ígérnek publicisztikai írásokat, a kulturális élet aktualitásait mélységében feldolgozó riportokat és oknyomozó anyagokat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik