Kultúra

Hivatalos: véget ért a hollywoodi írósztrájk, amely megbénította Hollywoodot

Mario Tama / Getty Images / AFP
Mario Tama / Getty Images / AFP

Újra munkába állhatnak az amerikai forgatókönyvírók május eleje óta sztrájkban álló tagjai, miután érdekképviseleti szervezeteik megállapodásra jutottak a filmstúdiókkal és streaming-szolgáltatókkal – jelentette be szerdán az Amerikai Forgatókönyvírók Céhe, a WGA, melynek vezetősége egyhangúlag döntött a sztrájk felfüggesztéséről.

A WHA több mint tizenegyezer  tagjának október 9-ig kell szavazniuk a javasolt egyeztetések elfogadásáról. A három évre szóló megállapodás értelmében a nagy hollywoodi filmstúdiók és streaming-szolgáltatók, köztük a Walt Disney, a Warner Bros. Discovery és a Netflix, béremeléseket, megemelt egészségügyi és nyugdíjjárulékokat biztosítanak produkcióik forgatókönyvírói számára. A szerződésben foglalt kedvezmények becsült összértéke évi 233 millió dollár. A stúdiók az írók védelmében emellett a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban is vállaltak bizonyos garanciákat, ennek részeként képviselőik évente legalább kétszer találkoznak a céh tagjaival, hogy megvitassák az MI használatára vonatkozó elképzeléseket a filmek fejlesztésében és gyártásában. Noha a forgatókönyvírók alkalmazhatják az MI-t a tartalomgyártás folyamatában, a stúdiók nem követelhetik tőlük a szoftver használatát, valamint az MI fejlesztésére sem használhatják fel az alkotók munkáit. Tudatniuk kell továbbá az írókkal, ha bármilyen tartalmat mesterséges intelligencia segítségével állítottak elő.

A megállapodás garantálja azt is, hogy a tévés produkciók esetében minimalizálják az írói gárdák létszámát, amelyet ezentúl az évadonkénti epizódszám határoz majd meg, miközben az alkotói minimálbér három év alatt több mint tizenkét százalékkal emelkedik. Emellett a tévéműsorok és -filmek az Egyesült Államokon kívüli sugárzása után járó jogdíj mértéke is emelkedik, a legnépszerűbb streaming-műsorokért pedig bónuszt fizetnek a filmgyártók.

A forgatókönyvírói sztrájk lezárultával ugyanakkor még nem állt helyre a rend Hollywoodban, ami évtizedek óta nem volt akkora bajban, mint most. Az Egyesült Államok legnagyobb filmszínész-szakszervezete, a százhatvanezer amerikai színészt tömörítő SAG-AFTRA színészcéh ugyanis folytatja júliusban meghirdetett sztrájkját. A sztrájkok eredményeit mi, nézők is meg fogjuk érezni, több fronton is: kifogyhatunk a filmekből, és a kedvenc sorozatainkra is többet kell várnunk.

Kapcsolódó
Kifogyhatunk-e az új filmekből, ha folytatódnak a hollywoodi sztrájkok?
A jövőre halasztott Dűne 2 az eddigi legfajsúlyosabb mozifilm, amelynek premierje a hollywoodi sztrájkok miatt csúszik. Könnyen lehet, hogy az év vége felé egyre több premierről kell lemondanunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik