Kultúra

Schiele-képek kerültek vissza egykori gazdájuk, egy nácik által meggyilkolt zsidó gyűjtő örököseihez

Atelier Jacobi / ullstein bild via Getty Images
Atelier Jacobi / ullstein bild via Getty Images
A nyolc mű Svájcon át került az Egyesült Államokba, ahol rangos gyűjtemények őrizték őket.

Az osztrák expresszionizmus egyik legfontosabb arca, Egon Schiele több alkotását adták át – néhányat a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMa) gyűjteményéből – egy, a nácik által a dachaui koncentrációs táborban meggyilkolt zsidó gyűjtő örököseinek – írja a manhattani ügyészség tájékoztatása nyomán az MTI.

Fritz Grünbaum örökösei évek óta pereskedtek már a műtárgyak birtokba vételéért, most pedig sikerrel jártak, hiszen bizonyítani tudták, hogy azok valóban tőlük származnak.

A hét műtárgyat végül idén szállította el a manhattani ügyészség műkincsek feketekereskedelmére szakosodott részlege: kettőt közülük a MoMA gyűjteményében őriztek, de volt közöttük olyan is, ami a New York-i Morgan Library, a kaliforniai Santa Barbara-i Művészeti Múzeum, a Ronald Lauder gyűjtemény, illetve a Vally Sabarsky tröszttől került New Yorkba.

A művek Egon Schiele, az osztrák expresszionizmus 1918-ban, alig huszonnyolc éves korában elhunyt mestere rajzai, amik összértéke meghaladja a 9 millió dollárt, azaz 3,25 milliárd forintot.

Egykori tulajdonosuk, Fritz Grünbaum kora egyik jelentős műgyűjtője (az egykor nála lévő munkák itt láthatók), illetve a legismertebb osztrák kabarészínészek egyike volt, a nácik bírálójaként azonban 1938-ban letartóztatták, majd három évvel később a dachaui koncentrációs táborban meggyilkolták.

Az egykor birtokában lévő nyolcvannál több Schiele-művet, illetve gyűjteményét Dachauban, az őrök nyomására feleségére, Elisabethre hagyta, akit rövidesen arra kényszerítettek, hogy ajándékozza azt a náciknak. Ez meg is történt, így a nő rövidesen a jelenlegi fehérorosz főváros, Minszk közelében lévő Mali Trosztenecben lévő lágerbe került, ahol rövidesen meggyilkolták.

A művek az ötvenes évek elején jelentek meg a műkincspiacon, ahonnan először Svájcba, majd New Yorkba kerültek.

Egy New York-i bíró öt évvel ezelőtt, 2018-ban egyszer már igazat adott Grünbaum örököseinek, majd elrendelte Schiele két művének visszaszolgáltatását, arra hivatkozva, hogy a fegyverrel kikényszerített aláírásnak nem lehet semmilyen jogi érvénye, az átadásra azonban végül egészen mostanáig kellett várni.

A képek a New York Times cikkében, itt láthatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik