Kultúra

Keanu Reeves arra kérte a John Wick 4 producereit, hogy a film végén szimplán csak öljék meg

Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images
Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images
Nem tettek eleget a kérésnek.

Első hallásra furcsa dolgot osztott meg a Collider interjújában a negyedik John Wick-film producere, Basil Iwanyk, aki arról beszélt, hogy Keanu Reeves meglepő kéréssel fordult hozzájuk: azt szerette volna, ha a forgatókönyv az ő halálával ér véget.

Iwanyk a lapnak kijelentette: a második, harmadik, majd a negyedik rész forgatása

fizikailag és lelkileg is annyira megviselte a színészt, hogy minden alkalommal úgy érezte, képtelen lenne egy újabb folytatás összehozására.

Ők egyetértettek ugyan ezzel, mégsem gondolták azonban úgy, hogy eljött az idő a sztori egyértelmű lezárásához.

A film tűzpárbajjal záródó utolsó jelenete épp ezért lett olyan, amilyen,

tíz százaléknyi esélyt hagyva egy esetleges folytatásra.

Márciusban, a premier kapcsán született interjúkban a rendező, Chad Stahleski és Reeves is egyetértett azzal, hogy egy időre biztosan elég volt már Wick karakteréből, a stúdió azonban a jövőben nyilvánvalóan újra felmelegítheti majd az ötletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik