Kultúra

Négy évre kámforrá vált sörivó csigával és gazdájával készítette legfurcsább interjúját a BBC

BBC
BBC
Nem ez volt a brit televíziózás csúcsa.

A Monty Python óta tudjuk, hogy a brit szürrealitásnak nincs határa, a BBC archívumából nemrég előkerült 1974-es interjúra azonban mégiscsak nehéz szavakat találni: a négyperces anyag főszereplői ugyanis a csigakiképző Christopher Hudson és óriás afrikai csigája, Boozy, azaz Piás, aki nevéhez hűen imádja a jó sört.

Az interjú szerint Hudson hosszú ideje versenyeztetett már csigákat, a bevételt jótékony célra felajánlva – így tett Boozyval is, aki egyszer csak megszökött a kertből, hogy csak négy évvel később kerüljön elő újra.

A hírt egy southamptoni lap a címoldalán hozta, hiszen az állat nem egyszerűen csak egy brutális méretű csiga, hanem Anglia legnagyobb, fogságban tartott, a Guinness Rekordok Könyvében is megemlített egyede volt, aki a Chessington Zoo munkatársainak köszönhetően jutott vissza a gazdájához.

Felmerülhet persze a kérdés, hogyan derült ki, hogy valóban Boozyra akadtak az utcán – a válasz egyszerű: Hudson egy korsó sörrel érkezett a helyszínre, az állat pedig azonnal megkóstolta, így a sztori az állatkert szemében is hitelesnek tűnt.

A teljes riport itt látható:

A csigák és a sör kapcsolata persze nem újkeletű:

az élesztős aromáról régóta tudni, hogy mágnesként vonzza őket, sőt, a gazdák a világ legkülönbözőbb részein állítanak sörcsapdákat, hogy elcsíphessék a garázdálkodó puhatestűeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik