Kultúra

Csak tanítsd azt, ami a tankönyvben van, és akkor nem kerülsz bajba!

Mozinet
Mozinet
Az Elfogy a levegő című film új előzetese a 24.hu-n látható először.

Új előzetes érkezett Moldovai Katalin Elfogy a levegő című filmjéhez.

A film főhőse Ana (Krasznahorkai Ágnes), aki irodalmat tanít, diákjaival és kollégáival egyaránt jó a kapcsolata, a gimnázium megbecsült tanára. Az egyik szülő váratlanul feljelenti két XIX. századi francia költő, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine életéről szóló film ajánlása miatt, kifogásolva a két férfi közötti testi-lelki kapcsolatot. A tanárnő fellebbezése láncreakciót indít el, amelynek következtében a kollégái és a gimnázium igazgatónője is fokozatosan ellene fordulnak. Az egyre kíméletlenebb, a munkáját ellehetetlenítő eljárás nemcsak Ana egzisztenciáját, de minden emberi kapcsolatát próbára teszi.

A film további főbb szerepeiben látható Skovrán Tünde, Sándor Soma, Dimény Áron, Bölönyi Zsolt és Lőrinc Ágnes is.

A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál és a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál programjában egyaránt szereplő Elfogy a levegő a Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjának köszönhetően valósult meg. A magyar mozikban november 2-ától lesz látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik