Paul Morigi / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Kultúra

Drew Barrymore könnyek között jelentette be, hogy mégsem lesz sztrájktörő

Drew Barrymore a hollywoodi sztrájkok lezárultáig felfüggesztette amerikai talkshow-jának premierjét, miután visszatetszést váltott ki a forgatás folytatásáról szóló döntése. A színésznő könnyes szemmel kért bocsánatot a kamerák előtt, amiért folytatni akarta a CBS The Drew Barrymore Show című talkshow-ját.

Barrymore úgy tervezte, hogy hétfőn visszatér a képernyőkre, mindezt a forgatókönyvírók májusban kezdődött, folyamatban lévő sztrájkja ellenére. Műsora negyedik évadának forgatása a hét elején zajlott, miközben három, szakszervezeti tagsággal rendelkező írója sztrájkolt.

A 48 éves színésznő kezdetben nem volt hajlandó leállítani a gyártást, és azt mondta, hogy a sorozat megfelel a sztrájkszabályoknak. Ez azonban hatalmas visszatetszést váltott ki, mivel a közösségi médiában sokan azt sugallták, hogy nem szolidáris a sztrájkolókkal.

Az Instagramon vasárnap megosztott nyilatkozatában Barrymore azt mondta:

Meghallgattam mindenkit, és úgy döntöttem, hogy a sztrájk végéig szüneteltetjük a sorozat premierjét. Nincsenek szavak, amelyekkel kifejezhetném a legmélyebb bocsánatkérésemet mindenkitől, akit megbántottam, és természetesen a hihetetlen csapatunktól, akik a sorozaton dolgoznak, és azzá tették, ami. Tényleg megpróbáltuk kitalálni, hogy haladjunk tovább. És őszintén remélem, hogy az egész iparág számára hamarosan megoldás születik.

Barrymore friss bejelentésére azután került sor, hogy egy érzelmes – mára már törölt – videót tett közzé, amelyben bocsánatot kért az íróktól és a szakszervezetektől, írja a BBC.

Ajánlott videó