Kultúra

Hiába halt meg a karaktere, Meryl Streep szívesen visszatérne a Mamma Mia 3-ban

Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP
Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP
Ötleteket is adott a producereknek, hogyan születhetne újra.

A Mamma Mia! első két részének összesített bevétele meghaladta az egymilliárd dollárt, így semmi meglepő nincs abban, hogy jó ideje rebesgetik: nemsokára készülhet egy harmadik rész. Erről hivatalos hír egyelőre nincs – és a hollywoodi sztrájkok lezárulásáig ne is számítsunk ilyesmire – de az mindenképp komoly fegyvertény, hogy maga Meryl Streep is nyitott lenne a folytatásra. Ez a Vouge cikkéből derül ki, amely az alkotókkal idézte fel az ABBA-musicallel kapcsolatos emlékeiket. Streep karaktere, Donna, ugyan már a második részben is halott volt, de ott azért visszatért egy cameo erejéig a fináléban.

A producer, Judy Craymer elmondta, hogy a közösségi médiában komoly támadásokat kapott, amiért eltette láb alól Streepet, de csak azért tett így, mert tudta, hogy a színésznő általában nem vállal folytatásokat. Streep azonban kedvezően nyilatkozott a harmadik részről:

Mondtam Judynak, hogy ha meg tudja oldani Donna reinkarnációját, akkor benne vagyok. Vagy csinálhatnánk úgy, mint a szappanoperákban, hogy Donna visszatér, és kiderül, hogy az ikertestvére halt meg

– ötletelt a magazinnak Streep, aki mellett Amanda Seyfried, Colin Firth, Pierce Brosnan, Dominic Cooper és Stellan Skarsgård is nyitottnak mutatkozott a folytatásra, ha egy elég jó forgatókönyvet tesznek le az asztalra az alkotók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik