Kultúra

Paul Simon kezdi elfogadni a hallásvesztését

Ian Gavan/Getty Images
Ian Gavan/Getty Images
A bal fülére alig hall a zenész.

Paul Simon májusban beszélt először nyilvánosan arról, hogy a bal fülére csaknem teljesen elvesztette a hallását. Most a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon közönségkérdésekre árult el újabb részleteket arról, hogy érinti őt személyesen és szakmailag mindez.

Még nem fogadtam el teljesen, de már elkezdtem

– összegzett a 81 éves zenész, aki a róla készült három és fél órás dokumentumfilm, az In Restless Dreams: The Music of Paul Simon bemutatója kapcsán vett részt a rendezvényen (a film rendezőjével, az Oscar-díjas Alex Gibney-vel közösen).

Minden nap játszom a gitáron. Ez az a hangszer, ami segít alkotóként kifejezni magam. De ehhez nyúlok vigaszért is, amikor úgy érzem, hogy minden mindegy. Tehát ez nagyon fontos számomra. Történik valami, ami után csökkent képességűvé válsz, és ez megváltoztatja a világérzékelésedet és azt, hogy veszel részt az életben

– mondta Simon, hozzátéve, hogy hamarosan turnéra indul az új albumával, ahol két gitáros fogja kísérni, és majd akkor, élesben derül csak ki, el tudja-e énekelni így a dalokat.

A zenész korábban arról beszélt, hogy az orvosok egyelőre nem találtak magyarázatot hirtelen hallásvesztésére, ami sok frusztrációt és bosszankodást okozott a számára. Haragot viszont nem, mert úgy gondolta, hogy el fog múlni ez az állapot.

Vannak dalok, amikkel elégedett vagyok, aztán eljön a turnén egy pillanat, amikor azt mondom magamnak: »Mi a faszt csinálsz itt, Paul? Ez gyakran a You Can Call Me Al alatt jön el. Mit csinálsz? Úgy hangzol, mintha egy Paul Simon cover zenekar lennél. Abba kéne hagynod ezt és haza kéne menned«

– nyilatkozta akkor. Az In Restless Dreams forgalmazásáról nincsenek információk, egyelőre fesztiválokon vetítik a filmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik