Kultúra

46 évesen meghalt Szandai Mátyás nagybőgőművész

Negyvenhat éves korában meghalt Szandai Mátyás nagybőgőművész, a jazzélet egyik legkeresettebb nagybőgőse. A Párizsban élő művész halálhírét a zenész édesapja osztotta meg a Magyar Jazz Szövetséggel – szúrta ki a Fidelio.

A Magyar Zenei Információs Központ adatbázisa szerint Szandai 1977-ben született Balassagyarmaton, a Liszt Ferenc Zeneakadémia nagybőgő szakán Járdányi Gergely növendéke volt, itt szerezte a diplomáját 2004-ben. Tizenhat éves kora óta játszik különböző jazz-zenekarokkal, az elmúlt másfél évtizedben a magyarországi jazzélet szinte összes neves figurájával dolgozott már együtt.

Tagja volt a Czirják Csaba Quartetnek, a Tűzkő Csaba Szeptettnek, valamint a Balázs Elemér Groupnak, 1996-tól a Dresch Mihály Quartet tagja. További jelenlegi zenekarai között találjuk a Bacsó Kristóf Quartettet, a Tóth Viktor Tercettet, a Szabó Dániel Triót, az Oláh Kálmán Szextettet és a Dés András Triót.

A hazai meghatározó jazz-zenészek mellett olyan neves külföldi művészekkel játszott, mint Archie Shepp, David Murray, Herbie Mann, Chico Freeman, Rosario Giuliani, Charlie Mariano, Hamid Drake, William Parker, Rob Brown, Kurt Rosenwinkel, Gerard Presencer, Chris Potter, Flavio Boltro vagy Zbigniew Namislowski. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik