Kultúra

John Travoltát, Johnny Deppet és Jézust is láthatjuk a Bazilikánál

Nemzeti Filmintézet
Nemzeti Filmintézet

Hatodik alkalommal rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, amelynek köszönhetően öt napra újra szabadtéri mozivá alakul a Szent István tér. Olyan klasszikusok nézhetők, mint a felújított Jézus Krisztus Szupersztár, a Grease, az Ed Wood vagy a Régi idők focija. Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját szeptember 12-17. között rendezi meg a Filmintézet – áll a szervezők közleményében.

A felújított klasszikus filmek ünnepe a Maléna című, 2000-ben készült alkotás vetítésével veszi kezdetét, amely a Monica Bellucci által alakított asszony küzdelmeit jeleníti meg a második világháború kegyetlen világában. A megrendítő alkotás operatőre Koltai Lajos, a film zenéjét Ennio Morricone szerezte. Ezt követően

öt nap alatt több, mint 100 film lesz műsoron Budapesten a Toldi moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben, a Szent István téren és a Budapest Music Centerben, ahol a némafilmeket élőzene kísérettel lehet megtekinteni. Ismét ingyenes szabadtéri vetítések várják a filmrajongókat a Bazilika előtt: egyedülálló, 130 négyzetméteres óriásvásznon vetítik a Jézus Krisztus szupersztár, a Grease, az Ed Wood és a Régi idők focija című alkotásokat.

Utóbbi két alkalmon ráadásul két filmtörténeti csemege, a Küzdelem a létért című 1918-as némafilm, valamint a Szabó István rendezésében készült Várostérkép – Budapest című 1977-es rövidfilm is látható.

A részletes programot és a helyszíneket a fesztivál honlapján lehet böngészni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik