Kultúra

Wenders, Lanthimosz, Binoche – erősnek ígérkezik a miskolci CineFest versenyprogramja

CineFest
CineFest
Cannes, Velence, Sundance, Berlin favoritjai mellett egy magyar film világpremierjét is a miskolci filmfesztiválon tartják.

Tizenhét nemzetközi versenyfilm, köztük a cannes-i, a velencei, a Sundance, a berlini és a Karlovy Vary-i fesztiválon vetített alkotások, valamint egy magyar film világpremierje is szerepel szeptember 1. és 9. között a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon – írja az MTI. A fesztiválon lesz látható többek között

  • Jorgosz Lanthimosz Oscar-jelölt görög rendező Szegény párák című legújabb alkotását Magyarországon forgatták, és a CineFesttel párhuzamosan zajló 2023-as velencei versenyprogramból érkezik Miskolcra. Emma Stone, Mark Ruffalo és Willem Dafoe is játszik a filmben.
  • Tóth Barnabás rendező az Oscar-díjra nevezett Akik maradtak című filmje után visszatér a CineFestre. Legújabb, Mesterjátszma című filmjét Stefan Zweig Sakknovellája ihlette, de a cselekményt 1956-ra, az utolsó menekültvonatra helyezte át.
  • Wim Wenders új alkotása is látható lesz Miskolcon: a Tökéletes napok emberi mese a mai Tokióból. A főszereplő Jakuso Kodzsi Cannes-ban kapta meg a legjobb alakításért járó díjat.
  • A cannes-i versenyprogramból érkezik a fesztiválra a Fényes jövő című alkotás, amelynek egyik szerepét Anger Zsolt alakítja.
  • A közleményben kiemelik, hogy az idei cannes-i Filmkészítők kéthete (Quinzaine des cinéastes) nyitófilmje a The Goldman Case volt. Cédric Kahn tárgyalótermi drámája is látható lesz a fesztiválon, amely a szélsőbaloldali aktivista, Pierre Goldman francia társadalmat megosztó, 1976-os perét dolgozta fel.
  • A Velencében vetített szlovák-cseh Áldozat című film izgalmas dráma egy nőről, aki a család és a helyes út között vergődve keresi az igazságot.
  • A fesztiválon látható lesz az 1885-ben játszódó Ízek és szenvedélyek című alkotás, amely Juliette Binoche és Benoit Magimel főszereplésével Cannes-ban elnyerte a legjobb rendezés díját.
  • Szerepel továbbá a programban a Karlovy Varyban bemutatott Vörös szobák és a cannes-i Filmkészítők kéthete programban bemutatott Édes kelet című alkotás. Az utóbbi film egyik sztárja a CineFest korábbi vendége, Simon Rex.
  • Tudor Giurgiu korábban már járt a CineFesten a Miért én? című alkotásával, ezúttal pedig egy magyar koprodukcióban készült történelmi filmmel jelentkezik Libertate ’89 – Nagyszeben címmel, amelynek világpremierje Szarajevóban volt.
  • A Sundance amerikai filmfesztivál és a Berlinale versenyprogramjában bemutatott romantikus film, az amerikai Előző életek szívszorító történet az életre szóló döntésekről, kihagyott lehetőségekről és az igaz szerelemről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik