Mohos Márton / 24.hu
Kultúra

Néhány héttel coming outja után távozik a Szemlélektől Hodász András

Váratlan lépésről adott hírt a tavasszal újraindult keresztény lap.

A társadalmi párbeszéd támogatását, illetve a kritikai szemlélet képviseletét legfontosabb céljai közt említő keresztény lap, a Szemlélek bejelentette fontos arca, a néhány héttel ezelőtt coming outolt Hodász András távozását – vette észre a Media1.

A volt katolikus pappal való munka végének okairól az írás nem közöl pontos részleteket, azt azonban szerzője kijelenti, hogy

váratlan, előre nem látott útkereszteződéshez érkezett a Szemlélek: az elmúlt hetek belső beszélgetései alapján felismertük, hogy közösségünk egyik alapembere, Hodász András olyan útra lépett, amelyen nem tudjuk elkísérni. Ugyanakkor közösségünk tagjai továbbra is kapcsolatban maradnak Andrással.

A közlemény hozzáteszi:

Andrást évek óta számos támadás érte. A jogos kritikák mellett megannyi méltatlan megjegyzést, rágalmat kellett elviselnie, folytatólagos karaktergyilkosság zajlott ellene, hatékony, bátor evangelizációs küldetésében sokan elfordultak tőle. Bár igyekeztünk támogatni e nehézségek közepette, az egyre sokasodó terheket Andrásnak kellett elhordoznia.

Döntéseivel nem mindig értettünk egyet, ahogy ő is nyitottan fogadta közösségünk tagjainak egyéni lépéseit, akár botladozásait is.

Hálával, köszönettel tartozunk Andrásnak, amiért szívét, tudását, elkötelezettségét beleadva építette, fejlesztette a Szemléleket, és a velünk egyet nem értőkkel is megpróbált párbeszédet kezdeményezni.

Meggyőződésünk, hogy Andrásnak most a nyilvánosságtól való visszavonulásra, saját életének rendezésére van szüksége. Ebben továbbra is támogatjuk, mellette állunk, testvérként tekintünk rá. Tanácsait, ötleteit szívesen fogadjuk, hiszen tudjuk jól, milyen sok értéket hordoz, milyen fontos talentumokat kapott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik