Kultúra

Ákos: Soha nem kellett szembefordulnom önmagammal

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

Lehet nevetni is régi dolgokon, például ma már viccesnek hathat a zöld befőttesgumival összefogott copf vagy a paraszting, amit a fellépéseken használtam, de azt fontosabbnak tartom, hogy a régi dalok számomra ma is  megélhetők, hitellel játszhatók. (…) Soha nem kellett szembefordulnom önmagammal, nem voltak nagy vargabetűk az életemben, ezért hálás vagyok. Hibák természetesen előfordultak, de azok is kellettek ahhoz, hogy most itt beszélgessünk, hogy az legyek, aki ma vagyok

– mondta el Ákos a Story magazinnak adott interjújában. Kovács Ákost a lap egy, Leslie Mándoki koncertjét és aranylemezét bejelentő sajtótájékoztatóján kérdezte, amelyen a zenész azért vett részt, mert közreműködött az albumon: az egyik dal szövegét ő jegyzi, valamint felénekelt egy demófelvételt, amit végül Mándoki meg is tartott. Ákos mesélt arról is, hogy ő és Mándoki régi barátok: 1999-ben, a Disney Tarzan című animációs filmje kapcsán ismerkedtek meg, Mándoki őt kérte fel a Phil Collins szerezte betétdalok énekesének. Kovács, mint elmondta, csak azzal a feltétellel vállalta el a munkát, ha ő is fordíthatja a dalok szövegét, ebbe végül bele is ment a produkció. Az emlékezetes lemezfelvételről szóló sztorizgatás mellett is a nosztalgia volt a beszélgetés központi eleme. Ákos elmondta azt is, neki olyan sors jutott, hogy folyton szembesül a régi önmagával, mert a koncerteken ma is játsszák a régi dalokat, és gyakran újra kiadja a régebbi lemezeit  is, így, mint fogalmaz, a számadás számára napi
élmény.

Az ember gyakran érzi, hogy mindent másként csinálna, de akkor nem itt lennék. Négy fantasztikus gyerekem született, örömöt adó munkám van, szeretet vesz körül, mi kellhet ennél több? (…) Kivételesen szerencsés vagyok, azzal foglalkozhatom, amit szeretek. Persze van a munkának olyan része is, amit kevésbé kedvelek, de az élet olyan, mint a menzai bukta: sok fojtós tésztán át kell rágni magunkat, hogy eljussunk ahhoz a kicsi lekvárhoz. Ezt is nagyon meg kell becsülni. Van, akinek lekvár se jut, sőt van, akinek tészta se. Én panaszkodjam?

– fogalmazott. A teljes interjú a friss Storyban olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik