Kultúra

Jövőre háromszor is koncertezik majd Budapesten a Coldplay

Live Nation
Live Nation
A már ismert két dátum mellé most egy újabbat jelentettek be.

 

Örömmel jelentjük be, hogy a rendkívüli kereslet miatt a Coldplay a Music Of The Spheres világkörüli turné részeként bejelentette a harmadik koncertet is Budapestre, 2024. június 19-re a Puskás Arénába.

Jegyek pénteken 10 órától kaphatók – írja sajtóközleményében a szervező Live Nation.

A zenekar tizenhat év után tér majd vissza a magyar fővárosba, ez pedig nem várt jegyvásárlási hullámot hozott magával: az első koncertet épp egy héttel ezelőtt, július 20-án, a másodikat pedig kedden jelentették be, azt azonban talán kevesen gondolták volna, hogy harmadszorra is megpróbálják majd megtölteni a helyszínt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik