Kultúra

Meghalt Sinéad O’Connor

Mairo Cinquetti / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Mairo Cinquetti / NurPhoto / NurPhoto via AFP

56 éves korában meghalt Sinéad O’Connor, írja az Irishtimes. A halál okát egyelőre nem tudni.

A hányatott sorsú énekesnő 2021-ben előbb bejelentette visszavonulását, majd visszavonta a bejelentést, akkor részletes cikket is írtunk róla. Az ír énekesnő a Nothing Compares 2 U című számmal lett híres 1990-ben, 10 albuma volt. A Nothing Compares 2 U eredetileg Prince szerzeménye, melyet még öt évvel korábban írt a Family nevű side-projectje részére, ám a dal akkor visszhang nélkül maradt, akárcsak az egész album. O’Connor aztán a producerével, az új tánczenék világából érkező Nellee Hooperrel egészen új fazont adott a dalnak, mely a hozzá készült hatásos videoklipnek is köszönhetően az év egyik legnagyobb slágere lett, a kopaszra nyírt énekesnő pedig világszerte ismert arc lett. Bekerült a kor legkeresettebb sztárjai közé, díjakat és elismeréseket kapott, ám ekkor is folyamatos konfliktusok és kisebb botrányok szegélyezték az útját, egészen 1992. október 3-áig, amikor is gyakorlatilag ő maga tett róla, hogy Sinéad O’Connor megszűnjön popsztárnak lenni.

Ez volt ugyanis az a nevezetes este, amikor a Saturday Night Live kamerái előtt kettétépte II. János Pál pápa fotóját, tiltakozásul a gyerekek elleni visszaélések miatt a katolikus egyházban. Ezzel elvágta magát a nagyközönség előtt, legközelebbi fellépésén, egy Bob Dylan tiszteletére rendezett koncerten a nézők valósággal belefojtották a szót, és innentől már nem volt keresnivalója az élvonalban. O’Connor azonban utólag sem bánta meg akcióját, pár éve megjelent önéletrajzi könyvében is azt írta:

Mindenki popsztárt akar, értitek? De én egy protest énekes vagyok. Csak ki akartam adni magamból valamit. Nem vágytam a hírnévre.

O’Connor meg is maradt protest énekesnek, és végül az ő akcióját igazolta az is, hogy pár évvel utána a katolikus egyház is elismerte a szexuális visszaéléseket. A visszaemlékezéseiben így indokolta meg, miért tépte szét a fotót, melyet még anyja tett ki a szobája falára:

Mindig is az volt a szándékom, hogy megsemmisítsem anyámnak a pápáról készült fényképét. A hazugságokat, a hazugokat és a visszaéléseket jelképezte. Azok az emberek, akik ilyen dolgokat tartottak, olyan ördögök voltak, mint az anyám. Soha nem tudtam, hogy mikor, hol és hogyan fogom megsemmisíteni, de el fogom pusztítani, amikor eljön a megfelelő pillanat. És ezt szem előtt tartva, attól a naptól kezdve gondosan magammal vittem mindenhová, ahol éltem. Mert soha senki sem törődött az írországi gyerekekkel.

Az énekesnő már sokszor beszélt róla, gyerekkorában milyen bántalmazásokban volt része elsősorban anyja részéről, a Rememberings (Visszaemlékezések) című könyvében ezeket is részletesen ismerteti, kezdve onnan, hogy szülei válásakor anyja a testvéreivel kizárta őket a házból, egészen addig, hogy fizikailag és szexuálisan is bántalmazta (a bántalmazást megerősítette bátyja, az ismert regényíróvá lett Joseph O’Connor is). Azt is megírta, hogyan kényszerítette lopásra gyerekként az anyja (emiatt került szadista apácák felügyelete alá 15 évesen), és hogy mennyire megkönnyebbült, amikor meghalt autóbalesetben, Sinéad tizennyolc éves korában.

Már elmúlt 40 éves, amikor először beszélt arról, hogy bipoláris zavarral diagnosztizálták, pár éve így festette le mentális állapotát a Guardiannek: „Úgy tűnik, 10 százalékban bipoláris zavar, 40 százalékban komplex traumás stressz, a többi pedig borderline személyiségzavar.”

Azt hiszem, most már jól vagyok. De nem vagyok olyan hülye, hogy azt higgyem, nem lesznek visszaeséseim. Nem vagyok elég hülye, hogy azt higgyem, nem fogok újra kórházba kerülni. Gyógyulóban lévő bántalmazás-túlélő vagyok, és ez egy élet munkája. Ez nem olyan, mintha újjászületnél vagy ilyesmi. Szóval igen, mindig is egy kicsit őrült ribanc leszek, de ez így van rendjén.

– mondta korábban O’Connor, akit többször kezeltek pszichiátrián.

2018-ban áttért az iszlám hitre, és felvette a Shuhada‘ nevet, de előadásait továbbra is születési nevével hirdette meg. Az énekesnő négy gyereke közül egyik fia, az akkor 17 éves Shane O’Connor 2022-ben életét vesztette, öngyilkos lett. Akkor az énekesnő akkor azt írta, hogy fia úgy döntött, „befejezi földi küszködését”, és mindenkit kért, hogy senki ne kövesse az ő példáját.

Korábbi cikkünket itt találja O’Connor zaklatott életéről és pályájáról:

Kapcsolódó
Mi történik Sinéad O’Connorral?
A hányatott sorsú énekesnő előbb bejelentette visszavonulását, majd visszavonta a bejelentést. Az énekesnő a most megjelent önéletrajzi könyve sok mindent megmagyaráz az elmúlt évekből, és más megvilágításba helyez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik