Kultúra

Több alkotó már a bezárásról írt, de mégis jön a Ludas Mátyás második száma

A júniusban debütált vicclap második számát a rákollókat növesztett Gálvölgyi János nyitja majd.

Május végén a semmiből bukkant fel a hír: a Nemzetközi Karikaturista Díjjal tavaly elismert Pápai Gábor és két tucat ismert pályatársa – így Marabu, illetve a Ludas Matyi több korábbi tagja – közreműködésével, Ludas Mátyás címmel indít vicclapot Kocsis András, a Kossuth Könyvkiadó egykori feje.

A nagy előd szellemiségét folytatni kívánó első lapszám meg is jelent, a folytatásban azonban egyre kevesebben bíztak: több rajzoló, így Pápai is egyértelműnek tűnő mondatokat tett közzé a különböző platformokon, most azonban kiderült, hogy a Media1 információi szerint 28 ezer eladott példánnyal debültált újságnak

igenis lesz folytatása.

A szaklap Kocsist idézve most ugyanis arról írt, hogy rövidesen jön a második szám.

[…] Ludas Mátyás első lapszámának a megjelenése után némiképp elbizonytalanodtunk a magas indulóköltségek miatt. Azonban rengeteg visszajelzést kaptunk, amit ezúton is köszönünk. A kiadó „vette a lapot”, és igyekszünk még inkább megfelelni az olvasói elvárásoknak mind a kivitelezést, mind a tartalmat illetően. Reményeink szerint így a Ludas Mátyás második száma még több nevetést vált majd ki. […]

– írta a kiadó a Facebookon, aki a következő címlapot is megmutatta:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik