Kultúra

Rekordot döntött a Barbie: rendezőnő filmje még nem nyitott ilyen erősen

InterCom
InterCom

Nyitóhétvégéjén 155 millió dolláros bevételt termelt az amerikai mozikban a Barbie. Ezzel Greta Gerwig filmje lett a legnagyobb bevételt generáló film, amit nő rendezett, maga mögé utasítva a Patty Jenkins által jegyzett Wonder Woman-t. A szuperhősmozi 2017-ben 103 milliót hozott a konyhára, ám ha rendezőpárost is figyelembe veszünk, akkor ezt a rekordot Anna Boden és Ryan Fleck közös rendezése, a Marvel kapitány 2019-ban a maga 153 milliós nyitóbevételével már felülmúlta.

Emellett a Barbie produkálta a 2023-as év eddigi legerősebb nyitányát (maga mögé utasítva az áprilisban 146,4 millióval debütáló Super Mario Bros: A filmet), ráadásul a pandémia vége óta még egy film sem generált ekkora bevételt a premierjén. A hétvégi bevételi listákon Christopher Nolan új filmje, az Oppenheimer végzett a második helyen: a nyitóhétvégén 80,5 millió dollárt termelt. A filmről készült kritikánkat itt olvashatják.

Egy Hollywood Reporter által idézett felmérés szerint az amerikai mozikban a Barbie-ra jegyet váltók 70 százaléka nő volt.

Greta Gerwig harmadik rendezése a magas bevételek mellett kedvező kritikákat is kapott, mi is szerettük:

Kapcsolódó
A Barbie gyógyír, fricska, őrült jó buli – és az év filmje
A Barbie-film a legjobb dolog, ami idén a mozikban történt, de az utóbbi sok-sok év távlatából is toplistás. Kritika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik