Kultúra

Danny Elfmant, a Wednesday zeneszerzőjét azzal vádolják, hogy egy nő előtt maszturbált

Phillip Faraone / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
Phillip Faraone / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Mutogatta magát, a szeme láttára maszturbált, valamint zaklató fotót küldött Danny Elfman, a Wednesday, a Charlie és a csokigyár, a Karácsonyi lidércnyomás és több Marvel-film zeneszerzője a szintén zenész Nomi Abadinak, derül ki a Rolling Stone friss oknyomozásából. Mindez még 2015-16-ban történt, per is lett belőle, ám a felek 2018 júliusában egyezséget és titoktartási megállapodást kötöttek, melynek lényege, hogy Elfman 830 ezer dollárt fizet Abadinak a nő hallgatásáért cserébe. Abadi azonban most újra perel, éspedig arra hivatkozva, hogy Elfman nem fizette ki a neki megítélt összeg egészét, ezzel pedig szerződést szegett. Ugyan a bírósági iratok nem specifikálják az egyezséget megelőző vitás kérdést, a Rolling Stone több forrás és dokumentum alapján arról ír, hogy egy szexuális visszaélési ügyről van szó.

A lap megtalált egy rendőrségi aktát 2017-ből, amiben Abadi azzal vádolta Elfmant, hogy mutogatta magát neki és többször maszturbált előtte, de szerepel a vádak között az is, hogy Elfman belekényszerítette a nőt egy meztelen fotózásba, sőt, az is, hogy egy alkalommal Elfman egy pohárnyi folyadékról készült fotót küldött a nőnek azt állítva, hogy a pohárban az ő ondója van.

Elfman minden vádat tagad. A szóban forgó fotó, mint írják, viccnek volt szánva, a pohárban pedig valójában testápoló volt, és a többi vádat is aljasnak és teljesen alaptalannak nevezték. A Rolling Stone-nak elküldött közleményben Elfman arról ír, hogy kapcsolata Abadival plátói volt, ám a nő szerette volna, ha romantikus kapcsolatot kezdenek, és az után kezdett bosszúhadjáratba, hogy visszautasította őt.

Hogyan lehet válaszolni vádakra, amelyek olyan súlyosak, hogy nem elég csak azt mondani rájuk, hogy ártatlan vagyok? Kín belegondolni, hogy egy ötven éves karriert lerombolhat egyetlen újsághír, ami gonosz és teljesen hamis szexuális zaklatási vádakon alapul. Ms. Abadi vádjai egyszerűen nem igazak. Közel engedtem magamhoz nem tudván, hogy én voltam a gyerekkori szerelme, és hogy az volt a szándéka, hogy tönkretegye a házasságomat és leváltsa a feleségemet. Amikor ez az ember rájött, hogy távol akarom tartani magam tőle, nyilvánvalóvá tette, hogy meg fogok fizetni azért, hogy elutasítottam őt. Lehetővé tettem, hogy egy meggondolatlanul létrejött barátságnak messzeható következményei lehessenek, és ez teljességgel az én hibám. Nem tettem semmi szemérmetlent vagy rosszat, az ügyvédeim pedig készen állnak, hogy tekintélyes mennyiségű bizonyítékkal támasszák alá, hogy ezek a vádak hamisak. Ez minden, amit ebben a témában elmondhatok

– áll a közleményben, melyben Elfman szóvivője kiemelte, hogy a felek limitált érintkezései, amelyeknek nem volt része szexuális jellegű kapcsolat, konszenzuson alapultak. A szóban forgó megegyezés csak azért született meg, mert akkor volt a csúcsán a metoo-mozgalom. Mint a szóvivő kiemeli, Elfmannek meg kellett hoznia a döntést, hogy megegyezik, és folytatja életét és karrierjét, vagy harcolni kezd egy olyan időszakban, amikor egy ilyen harcot nem lehetett megnyerni. Most azonban Elfman készen áll megvédeni magát. Csapata szerint beszédes, hogy az új, szerződésszegési per hamarabb került be a médiába, mint hogy ők maguk megkapták volna.

Abadi egyik ügyvédje szerint a két fél viszonya „nem plátói volt, hanem bizarr”, és a nő csak azért fogadta el a pénzt, mert nem látott más utat, attól félt, ha vádat emel egy ilyen ismert ember ellen, azzal a saját karrierjét veszélyezteti majd. A nő egyébként a zeneiparban tapasztalható hatalmi és szexuális visszaélések elleni harc egyik szószólója, sokat beszél arról nyilvánosan, hogy a metoo-mozgalom a zeneipart nem érte el soha, de eddig nem nevezte meg Elfmant mint zaklatóját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik