Kultúra

A Universalnak magyarázkodnia kellett azért, mert a hőségriadó idején megmetszették a fákat a tüntetők feje fölött

ROBYN BECK / AFP
ROBYN BECK / AFP

Egészen szürreális fejezetéhez érkezett a hollywoodi sztrájk: a Universal stúdiónak hivatalos közleményt kellett kiadnia azzal kapcsolatban, hogy nem szándékosan, a tüntetők miatt fosztották meg a Los Angeles-i székhelyük előtti fákat a lombkoronáiktól. Az ügyben a városi ellenőrök is vizsgálatot indítottak.

A stúdió azért kényszerült magyarázkodásra, mert épp a tüntetés egyik helyszínéül szolgáló útszakaszon vágták vissza oly módon a fákat, hogy az árnyat adó lombkoronájukból szinte semmi sem maradt. Los Angelesben a napokban hőség tombol, szerdán 34 fokot is mérhetnek, így az egész nap ott ácsorgó tüntetőknek életmentő lehet egy kis árnyék. A stúdiót a közösségi oldalakon azzal vádolták meg, hogy direkt próbálják ilyen módon ellehetetleníteni a tüntetőket, szándékosan okoznak kellemetlenséget, sőt rosszullétet a protestálóknak.

Az NBC Universal a Deadline-nak küldött közleményében elismerte, hogy a fák megkopasztása nehézségek elé állítják a tüntetőket, ám nem szándékos ellehetetlenítésről van szó. Épp esedékes volt a szokásos évi metszés, amelyet jellemzően mindig nyáron, a szelesebb időjárás beköszönte előtt ejtenek meg. Hozzáteszik, hogy tisztelik a tüntetők jogát a protestáláshoz, és dolgoznak azon, hogy valamilyen módon árnyékot tudjanak biztosítani számukra.

A hollywoodi sztrájk múlt héten tovább duzzadt, amikor a színészek céhe, a SAG-AFTRA a májusban már sztrájkot hirdető forgatókönyvírók mellé állva ugyancsak letette a lantot. A színészek sztrájkjával gyakorlatilag leálltak a forgatások, a követelések legfontosabb pontjai a magasabb béreket, a mesterséges intelligenciát és a streaminget érintik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik