Kultúra

Öt fontért akarták adni a legendás Tolkien-kötetet, végül tízezerért kelt el

Több mint tízezer fontért – ami nagyjából 4,4 millió forintnak felel meg – kelt el árverésen J. R. R. Tolkien A hobbit című könyve első kiadásának egy példánya Nagy-Britanniában. A fantasyregény először 1937-ben jelent meg mindössze ezerötszáz példányban, ezek közül bukkant fel egy példány a skóciai Dundee egy adományboltjában, mely a Cancer Research UK rákkutató szervezet javára árusít használtcikkeket.

A Tolkien fekete-fehér rajzaival illusztrált kötetet eredetileg alig öt fontért, vagy még kevesebbért tervezték eladni, ám az üzletvezető felismerte, hogy micsoda ritkaság került a kezébe, és a bolt nevében kitette az eBay-re. Még ekkor is úgy gondolta, hogy jó, ha ötszáz fontot kapnak érte, így aztán eléggé  meglepődött, amikor a kötetet végül több mint tízezer fontért (egészen pontosan 10 099 fontért és még ötven pennyért) ütötték le az akciós oldalon. A rákkutatási szervezet adományboltjaiban általában öt fontba vagy annál kevesebbe kerülő tárgyakat árusítanak, így nem meglepő, hogy ez volt a bolt történetének eddigi legértékesebb felajánlása.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik