Kultúra

Meghalt a Hobo Blues Band zenésze

Hatvankilenc évesen meghalt Döme Dezső magyar dobos, aki olyan zenekarokban forult meg karrierje során, mint a Hobo Blues Band, a P. Mobil vagy a Tűzkerék. A zenész halálhíréről a Fekete Bárányok Facebook-oldal számolt be.

Döme tinédzserkorában kezdte a zenélést, mindössze 17 évesen lett a Tűzkerék tagja, amely másfél évvel később feloszlott. Ezt követően zenélt a Nevadában, majd a Hobo Blues Bandhez került, ahol egy ideig Pálmai Zoltánnal doboltak ketten. A zenekartól 1980-ban távozott, ám később többször visszatért, 1989-ben lépett ki végleg, de a 2018-as jubileumi koncerten ismét egy színpadon állt Hobóékkal. Ő dobolt Deák Bill Gyula Rossz vér című lemezén, de fellépett a P. Mobillal, a Tunyogi Banddel és az Új Tunyogi Banddel is. Augusztusban ünnepelte volna hetvenedik születésnapját.

Dömétől zenésztársa, Hobo is elbúcsúzott közösségi oldalán: „Hihetetlen szériában vagyunk, mi, akik a HBB-ben megfordultunk. Kőrös Józsi, Szénich Jani, Fuchs Laci és Póka Egon után most Döme Dodi ment el. A hatvanas évek végén a Bem rakparton, az akkori Miniben, még tinédzserként láttam először dobolni. A zene volt az élete, olyannyira, hogy irgalmatlan szorgalommal gyakorolt még az után is, hogy már nem volt zenekara. Vidám természete és bohóckodásra való hajlama lehetővé tette, hogy a dobolás mellett énekeljen is. Velünk a Megyen a hegyen a turista és a Cipzár című kuplékat adta elő. Ezek az egekbe repítették őt, a klub közönség fekvő betegre nevette magát és nyilván ez is közrejátszott abban, hogy ráragadt az „előnyös testtartásban Döme Dezső” jellemrajz. A Hobo Blues Bandben legjobb teljesítményét a Vadászat lemezen nyújtotta, ahol káprázatos dobkiséretet adott a Vészbanyákhoz. 1989-ban játszott utoljára velünk, de én később is meghívtam egy-egy emlékező bulira, ahol a imádták.

Nemrég felhívott, hogy a következő, 80. születésnapi koncertemen szeretne velem játszani. Sajnos, ez már nem valósulhat meg. Elveszítettük őt, aki még évek óta tartó zenészi magányában is reménykedve készült a visszatérésre. De társa szerető gondoskodása sem tudta megakadályozni halálát, mert hosszú évek óta súlyos szívproblémái voltak. Hálás vagyok a Sorsnak, hogy játszhattam vele és ő hozzátette munkáimhoz, amit tudott. Szomorúan búcsúzom tőle. Legyen neki könnyű a föld

– írta a zenész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik