Kultúra

Először díjaztak nembináris színészeket a Tony-gálán

Cindy Ord / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Cindy Ord / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

J. Harrison Ghee-t és Alex Newellt is díjazták a tegnap megtartott Tony-gálán, ezzel ők lettek az első nyíltan nembináris színészek, akik kiérdemelték a legnagyobb színházi elismerést – írja a Variety.

Newell a Shucked című darabért vehette át a legjobb mellékszereplőnek járó díjat, míg Ghee a Van, aki forrón szereti főszerepéért érdemelte ki az elismerést, mindketten musical kategóriában győzedelmeskedtek.

Nem kéne itt állnom queer, nembináris, kövér, fekete babaként Massachusettsből. Bárki, úgy érzi, tehetetlen, annak üzenem: bármire képes vagy

– mondta köszönőbeszédében Newell.

Ghee szintén azoknak üzent a szoborral a kezében, akik a kívülről érkező nyomás miatt nem merik megélni nemiségüket:

Anyám úgy nevelt, hogy megértsem: azok az ajándékok, amelyeket Istentől kaptam nem rólam szólnak, hanem arról, hogy hatékonyan használjam fel őket a világban. Minden transz, nembináris, gender-nonkomfortista embernek – bárkinek, akinek azt mondták, hogy láthatatlannak kell maradnia – ez a díj a tiétek.

A Tony-gálát vasárnap tartották Manhattanben, a házigazda Ariana DeBose volt. A főbb díjakat Tom Stoppard Leopoldstadt című önéletrajzi ihletésű drámája és a Kimberly Akimbo című musical nyerte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik