Kultúra

Kitiltanák a turistákat Bali szent hegyeiről

Getty Images
Getty Images

Kitilthatják a turistákat az indonéziai Bali szigetének hegyeiről és vulkánjairól, miután több külföldi is botrányosan viselkedett a szentként tisztelt helyeken. Wayan Koster tartományi kormányzó a napokban jelentette be, hogy a szigetnek mind a huszonkét hegyéről kitiltják a turistákat a hegyek szakrális jellegének megőrzése céljából. A tilalom nemcsak a külföldiekre vonatkozik, hanem a helyiekre is, ez utóbbiak csak speciális alkalmakkor, így például vallási szertartásokra, katasztrófavédelmi okokból vagy más, nem turisztikai jellegű rendezvényre mehetnek fel a hegyekre.

A turisták előtti lezárás elsősorban a legnépszerűbb hegyet, a Mount Baturt, és a sziget legmagasabb hegyét, a Mount Agungot érinti. Mindkét hegy valójában vulkán, amelyet a helyiek szentként tisztelnek. A turisták illetlen viselkedésére a kormányzó példaként hozta fel, hogy a Batur-hegyen meztelenül táncoltak, az Agung-hegyen pedig félmeztelenül pózoltak fényképezkedéshez.

A kormányzó terve éles ellenállást váltott ki politikusok, aktivisták és az idegenforgalomból élők részéről, akik attól tartanak, hogy az intézkedés súlyos csapást mér a turizmusra, megélhetésétől foszt meg sok helyi lakost. A tartományi kormány helyettes szóvivője kérte a kormányzót, gondolja meg magát, és a tilalom helyett inkább kötelezzék a turistákat helyi hegyivezető igénybe vételére, aki felvilágosítaná őket a szent magaslatok jelentőségéről és a helyes viselkedésről.

A tartományi kormány máris magatartási kódexet dolgozott ki, amelyet a szigetre érkező összes turistának az útlevelébe helyeznek, és amelyben előírják, hogy a látogatóknak mit kell, illetve mit nem szabad tenniük. Az előírt tizenkét elvárás közé tartozik a templomok, vallási szimbólumok, szokások, műkincsek szentségének tiszteletben tartása, az illő viselet a szent helyeken és turistanevezetességeknél, az udvarias viselkedés, az indonéz rúpia használata a vásárlásoknál és a közlekedési szabályok betartása. A lista nyolc olyan dolgot nevez meg, amelyet a turisták nem tehetnek meg: egyebek közt nem hatolhatnak be illetéktelenül szent helyekre, nem mászhatnak fel szent fákra és épületekre, nem gyalázhatnak meg szakrális helyeket azáltal, hogy ott pucéran fényképezkednek, nem használhatnak egyszerhasználatos műanyagokat és nem illethetnek sértő szavakkal kormányzati tisztségviselőket, helyieket és más turistákat.

A közelmúltban több botrányos eset kavarta fel a kedélyeket. Egy dán nő tíz év börtönt kockáztatott azzal, hogy meztelenül kerékpározott Seminyak turistaközpontban, egy német turistát a múlt héten pszichiátriára vittek, miután meztelenül táncolt egy templomban, áprilisban pedig kitoloncoltak egy orosz nőt, aki pucéran pózolt egy hétszáz éves szent banjanfa előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik