Kultúra

Panorámaliftet szereltek a római Colosseumba

Alexander Spatari / Getty Images
Alexander Spatari / Getty Images
Az amfiteátrumban emellett egy másik fontos változás is történt.

Koncerttel avatták fel kedden az ókori amfiteátrum panorámafelvonóját, ami a látogatók előtt megnyitott felső emeletekre akadálymentesen segít feljutni június elsejétől – írja az MTI.

A rövid koncerten a Gladiátor című film zenéjéből játszott az Orchestra Italiana del Cinema (Olasz Filmzenekar) az egykori színpadának fedett részén, kisebb közönség előtt, majd a film főszereplője, Russell Crowe Ausztráliából küldött videóüzenettel gratulált a lift elindításához.

Alfonsina Russo, a Colosseumot és a Forum Romanumot is magában foglaló régészeti park igazgatója felidézte, hogy a lift ötlete még 2018-ban született meg, amikor nagyzenekari kísérettel rendeztek jótékonysági vetítést a Gladiátorból a Colosseumban, de a szponzorok anyagi támogatásának köszönhetően csak mostanra valósulhatott meg.

Az acélból és üvegből készült felvonószerkezet a Colosseum második és harmadik emeletét köti össze egymással, célja pedig az volt, hogy

a fogyatékossággal élő emberek segítése mellett a száz meredek lépcsőfok megmászását is megtakarítsa az idősebb látogatók, a gyerekek és az épületet nagy forróságban felfedező többi turista számára is.

Antonio Masiello / Getty Images

A liftet csütörtöktől lehet használni, a harmadik emeleten pedig egy újdonság is várja majd a látogatókat:

a travertin mészkőből emelt falakon restaurálva láthatnak a harmadik század elejéről származó feliratokat is.

A Colosseum egy részét 217-ben tűz pusztította el, öt évre le is zárták, és a falakat helyreállító ókori munkások

nemcsak neveiket, hanem a munka közben felmerülő gondolataikat is vörös festékkel a falra írva hagyták az utókornak.

Szintén újdonságnak számít, hogy a látogatók feljuthatnak – igaz, egyelőre még csak gyalog – a Colosseum legfelső emeletére is, amelyet az amfiteátrum megnyitása utáni években Titus császár emeltetett, így a Colosseum magassága megközelítette az ötven métert.

Az amfiteátrum homlokzati restaurálása három év után 2016-ban ért véget, a munkálatokat magánvállalatok finanszírozták. Azóta az aréna, vagyis az egykori színpad alatti részt tárták fel.

A világ legnagyobb amfiteátrumát, amely 80-tól 523-ig fogadta a nézőket, tavaly több mint 7,5 millió látogató kereste fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik