Kultúra

Közel félmilliárdért kelt el Cannes-ban egy DiCaprio-portré, a színész anyja végigvideózta a licitharcot

Twitter
Twitter
A képet a kortárs festészet egyik ikonja jegyezte.

A Buda Flóra Anna Arany Pálmáját hozó idei Cannes-i Filmfesztivál derekán, csütörtök éjjel a francia Riviérán lévő városban rendezték meg az amfAR, azaz az Amerikai AIDS-kutatási Alapítvány aukcióval egybekötött gáláját, amin kisebb meglepetésre Leonardo DiCaprio, illetve édesanyja, Irmelin Indenbirken is feltűnt – írja a Variety.

A színész megpróbált észrevétlen maradni – ezért baseball-sapkát húzott, és igyekezett nem felhívni magára a figyelmet –, anyjának ez azonban nem sikerült, hiszen az este egy pontján egy festményt toltak a színpadra, amit

a kilencvenes években Anglia legfontosabb kortárs művészévé vált Damien Hirst közel tíz évvel ezelőtt DiCaprióról festett.

Indenbirken végül felállt a helyéről, és telefonjával végigvideózta a licitharc utolsó pillanatait:

A végső leütési ár végül 1,3 millió dollárig, azaz közel 450 millió forintig kúszott fel, a szerencsés támogató azonban úgy döntött, hogy a méretes összeg kifizetése után

a képet az alapítványnál hagyja,

lehetőséget adva másnak, hogy később megszerezhesse azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik