Kultúra

Megerősítik a segesvári vár falát, visszaépül egy, a kilencvenes években leomlott szakasz is

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Ezzel párhuzamosan pedig a nagy felújítást legutóbb 1894-ben látott Óratorony tetőszerkezetét is helyrehozzák.

Európai uniós forrásokból erősítik meg a világörökség részét képező segesvári vár omladozó falának több szakaszát. A munkálatok hétfőn kezdődnek az erdélyi városban – számolt be a Székelyhon erdélyi magyar hírportál nyomán az MTI.

Az UNESCO világörökség listáján szereplő helyszín helyreállítására első alkalommal nyert uniós támogatást a Maros megyei város önkormányzata, ami korábban saját forrásokból és hitelekből igyekezett stabilizálni az egykori tizennégy tornyából kilencet még mindig mutató erőd állapotát.

Iulian Sirbu polgármester a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy az Országos Helyreállítási Alapból (PNRR) 2,1 millió eurós (788 millió forintos) támogatást szereztek a várfal három szakaszának – köztük egy, a kilencvenes évek során beomlott rész – megerősítésére, a munkák pedig az év végére fejeződnek be. A Punctul hírportál azt írta, hogy az egyik szakasz még az 1990-es években omlott be, azóta nem sikerült helyreállítani.

A polgármester szerint a többi szakasz megerősítésére is igyekeznek uniós forrásokat szerezni, ugyanis azt szeretnék, ha a XIV. századi várat a maga egészében tudnák bemutatni a turistáknak. A várfalat a szakemberek huszonnégy részre osztották, ezek állapota ma igen változó: egy részük stabil, mások azonban omlásveszélyesek.

A segesvári történelmi múzeum által elkészített rekonstrukciós terv szerint a huszonnégy méternyi hiányzó falrészt régi fotók alapján építik majd vissza.

A várfal megerősítésével párhuzamosan zajlik a várban található, nagy felújítást legutóbb 1894-ben látott Óratorony tetőszerkezetének a helyreállítása is, aminek részeként a szakértők abban bíznak, hogy az aranyozott toronygombból a város krónikája is előkerül, amit százhuszonkilenc évvel ezelőtt kiegészítettek, majd visszatettek a helyére. Az 568 ezer lej (43 millió forint) értékű beruházást a város finanszírozza.

Az Óratorony a segesvári vár főkapuja, a középkorban a tanácsterem, jelenleg múzeum működik benne. A 17. században készült órájának két számlapja van, az egyik a város, a másik a vár felé néz. Az óralap melletti fülkékben találhatók az óraütéskor körbejáró figurák az erdélyi város fő turistalátványosságai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik