Kultúra

Emlékezetes aukciós pillanatok a BÁV történetéből

A BÁV idén ünnepli alapításának 250 éves évfordulóját, melynek több mint száz éve a műkereskedelmi üzletág is szerves részét képezi. A cég története az első művészeti árverés óta számtalan rekorddal és emlékezetes pillanattal gazdagodott. A 81. Művészeti aukción jön a következő! Kondor Béla 65 milliós kikiáltási árról induló Várvédők című művével a BÁV újabb állomásához érkezett.

Rekorddal indult

A BÁV 250 éves története során számos történelmi eseményt végig kísért, magán viselve az adott kor társadalmi és szociális lenyomatát. Az első hazai művészeti aukciót 1920-ban tartották, a háborút követő időszakban kifejezetten vagyonmentő célzattal. A siker azonban minden várakozást felül múlt: a meghirdetett 1218 tárgy körülbelül 4 millió koronás áron került értékesítésre. A hazai aukciók hivatalos története pedig rögtön egy rekorddal indult, mégpedig Székely Bertalan Cigánylány című művének köszönhetően, mely ötszörös szorzóval került új gazdájához.

Aranykor

A rendszerváltozást követően gyorsan felélénkült a piac, mely részben a társadalmi és gazdasági változásoknak volt köszönhető. Mindmáig a BÁV egyik legnagyobb aukciós szorzóját köszönhetjük ezeknek az éveknek, ugyanis 2001-ben Czigány Dezső Csendélet című olajfestménye 2,5 millió forintól indult és a licit csak 20 milliónál állt meg.

Változó korok, új trendek

Az elmúlt években megfigyelhető trend, hogy folyamatosan nő az ékszerek és a luxusórák iránti kereslet. A BÁV a magyar piacon egyedülálló módon fedi le a műtárgypiac minden szegmensét, így nem meglepő, hogy rekordjait is a változatosság jellemzi.

Az ékszerrekordot egy 10 karátos, szív alakú gyémánt tartja, mely tavaly 32 millió forintos árról indult, végül jutalékkal együtt 57,5 millió forintért vihette haza a szerencsés nyertes, ezzel magáénak tudva a magyarországi aukciók eddig legdrágábban elkelt ékszerét is. Az óráknál pedig a csúcstartó egy 1954-ben bemutatott Rolex GMT-Master arany karóra, mely 2021-ben közel 17 millió forintért kelt el.

Újabb rekordok a látóhatáron?

A 81. Művészeti aukción Kondor Béla egyetlen, még magánkézben lévő nagyméretű munkája a Várvédők kerül kalapács alá, mely a 65 millió forintos kikiáltási árával kivívta magának a BÁV történetének eddigi legmagasabb induló licitért járó címet. De arra is nagy esélye van, hogy megdönti a 2018-ban, a 71. Művészeti aukción Rippl-Rónai József Kékruhás lány virágos kalapban című műve által felállított, jutalékkal együtt 75,6 millió forintos eladási rekordot.

A soron következő árverés ékszer várományosa egy közel 6000 briliánst tartalmazó nyakék, melynek egyedi jegye variálhatósága, a csatolható anker szemeknek köszönhetően karláncként vagy más színekben is hordható, induló ára 8,5 millió forint. A luxusórák közül márkahűen idén a legértékesebb óra tétel a Rolex President Day-Date arany férfi karóra, 6 milliós kikiáltási árral.

 

Az árverésre bocsájtott mintegy 700 tételre május 23-án és 24-én lehet majd licitálni a 81. Művészeti aukción, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik