Kultúra

Böjte Csaba az egykori nevelője elleni ítéletről: Nekünk nem az ítélkezés, hanem az imádság a dolgunk

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
De persze álmában sem gondolta volna, hogy ilyen vihar éri őket.

Böjte Csaba alapítványa, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Facebook-oldalán reagált a rábízott gyerekeket tíz éven át fizikailag, illetve szexuálisan is bántalmazó egyik korábbi alkalmazottja huszonnyolc éves börtönbüntetésének hírére – vette észre a HVG.

A ferences szerzetes kijelentette:

Álmomban sem gondoltam, hogy valaha ilyen vihar fogja érni az alapítványt, a mi közös nagycsaládunkat!

Böjte magányos bűnelkövetőnek nevezte a harminchat éves férfit, majd arról írt, hogy a teljes ügy során együttműködtek a hatóságokkal, amelyek senki mást nem gyanúsítottak meg.

Nekünk sem az ítélkezés, hanem az imádság a dolgunk!

– folytatta, majd köszönetet mondott az ügyészségnek és a bíróságnak, hogy a

beteg részt kivették, mint egy daganatot, de nem roncsolták az egészséges szöveteket, a gyerekeknek otthont adó intézményt!

Böjte a sajtó felelősségéről is írt: szerinte az nincs tudatában annak, hogy ők nem cinkosai, hanem áldozatai voltak a történteknek, és reméli, hogy az alaptalan vádaskodók és rémhírterjesztők is elnyerik majd a jutalmukat.

A szerzetes szerint

a történtek után sincs ok a pánikra, hiszen meg van győződve arról, hogy a házakban becsületes munka folyt, illetve folyik.

A teljes bejegyzés itt olvasható:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik