Kultúra

A halál után című százhárom éves magyar némafilm nyert felújítási támogatást Cannesban

Nemzeti Filmintézet
Nemzeti Filmintézet
Deésy Alfréd munkája a belga királyi filmarchívumból került elő.

A színészként, producerként, forgatókönyvíróként és rendezőként egyaránt jegyzett Deésy Alfréd (1877-1961) 1920-ban készült, A halál után című némafilmje nyerte meg magyar-francia-belga közös pályázattal az Európai Filmarchívumok Egyesületének (ACE) restaurálási támogatását, amelyet a 76. Cannes-i Filmfesztiválon jelentettek be – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t pénteken.

Az NFI közleménye szerint a Filmarchívum a Belga Királyi Filmarchívummal és Cinématheque Française-zel közösen benyújtott projektterve nyomán az NFI Filmlaborban fognak zajlani a teljes körű restaurálási munkálatok.

Az írás hozzáteszi: a Belga Királyi Filmarchívumban megtalált, Az operaház fantomját is jegyző Gaston Leroux egy kevéssé ismert regényét vászonra vivő A halál után ritka példája a némafilmkorszakban népszerű fantasztikus kísértetfilm műfajának, ami ma már szinte unikumnak számít, hiszen

a korszakban készült negyvenkét magyar fantasztikus némafilmből mindössze három maradt fenn.

A Városligetben, illetve a Vajdahunyadvárban forgatott bűnügyi dráma – aminek teljes tartalma itt olvasható – főszerepét a korszak kedvelt színésznője, Hollay Kamilla játssza, aki a húszas években Berlinben is sikeres karriert futott be, A halál után igazi különlegességét azonban nem ez, hanem a gazdag színvilág, illetve az egyedi technikai trükkök adják.

Az ACE nemzetközi restaurálási pályázatának célja, hogy elősegítse az európai filmművészet gyöngyszemeinek digitális felújítását és széleskörű bemutatásukkal felhívja a figyelmet az európai filmarchívumok munkájára. 2022-ben Gaál István operafilmje, az Orfeusz és Eurydiké, 2021-ben Kovásznai György Habfürdő című animációs filmjének restaurálása valósult meg ACE támogatással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik