Kultúra

Bíróság elé állítják a férfit, aki ellopta Dorothy piros cipőit egy amerikai múzeumból

Astrid Stawiarz/Getty Images
Astrid Stawiarz/Getty Images
A filmtörténet egyik legfontosabb kelléke már öt éve előkerült, így a vádemelést nem siették el.

Közel húsz évvel ezelőtt, 2005-ben meglepő hír rázta meg a világ filmes szcénáját: egy ismeretlen tettes, vagy tettesek a minnesotai Judy Garland Museumból gond nélkül meglovasították az Óz, a csodák csodája (1939) forgatásán használt rubinvörös cipellők egyikét, köszönhetően annak, hogy a biztonsági kamerák nem működtek.

Az éjszakai betörés során az ablakok egyike, illetve a tárolóvitrin tört darabokra, a nyomozók ennek ellenére azonban semmiféle nyomra nem bukkantak, beleértve az ujjlenyomatok teljes hiányát. Nem látszott hát sok esély arra, hogy a cipők valaha is előkerülnek, pedig egy névtelen rajongó egymillió dolláros jutalmat is felajánlott annak, aki tíz éven belül bármiféle nyommal képes előállni.

Az FBI végül 2018-ban akadt nyomra, a lopással vádolt hetvenhat éves minnesotai férfit, Terry Martint azonban csak most állítják majd bíróság elé, hiszen a szövetségi ügyészség csak mostanra jutott el a vádemelésig – írja az MTI.

A férfi egy helyi lap szerint egyébként a múzeum közelében él, így vélhetően nem is kellett túl sokat terveznie ahhoz, hogy a lopáskor egymillió dollárra értékelt, ma már ennek minimum három és félszeresét (ez 1,2 milliárd forintot jelent) érő, a per végigfutásáig az állandó kiállításról továbbra is hiányzó lábbeliket megszerezhesse.

 

Kiemelt képünkön egy másik, a forgatáshoz használt pár cipő látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik