Kultúra

Húsz év után újra összeáll Keanu Reeves zenekara

Monica Schipper / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Monica Schipper / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Új lemezt is ígérnek.

Keanu Reeves rockzenekara, a Dogstar, 2002-ben lépett színpadra utoljára Japánban. A Mátrix- és a John Wick-filmek sztárja basszusgitáron játszik, a másik két tag pedig Bret Domrose (gitár, ének), illetve Rob Mailhouse (dob). Már korábban lebegtették a visszatérésüket, most azonban hivatalosan is bejelentették, hogy május 27-én fellépnek a BottleRock Napa Valley fesztiválon, ahol már hamarosan debütáló negyedik albumuk dalait játsszák majd.

A Dogstar 1991-ben alakult, de a 90-es évek közepétől a korai kétezres évekig volt igazán aktív, egy kislemezt (Quattro Formaggi), és két nagylemezt (Our Little Visionary, Happy Ending) adtak ki. Amerikában és világszerte is rangos helyeken léptek fel, például a Glastonbury fesztiválon, és többek között olyanoknak nyitottak előzenekarként, mint David Bowie vagy Bon Jovi. A 2002-es, Japánban adott koncertjük után oszlott fel a zenekar.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik