Kultúra

A Bazi nagy görög lagzi a harmadik részre sem lesz kevésbé lökött

Focus Features
Focus Features

Megérkezett a Bazi nagy görög lagzi 3 első előzetese, mely, nem meglepő módon a két korábbi filmmel megkedvelt Portokalos család legújabb családi házibulijába enged majd betekintést. Egyébként is esélyes, hogy nem fog túlságosan letérni az eddigi útról a film, minthogy ugyanaz a Nia Vardalos írja a forgatókönyvet és játssza a női főszerepet, aki az előző két filmben is, mi több, ebben a harmadik nekifutásban már rendezni is fog. De nem csak ő tér vissza a régi szereposztásból, hanem John Corbett, Louis Mandylor, Elena Kampouris, Maria Vacratsis, Andrea Martin, Gia Carides, Joey Fatone és Lainie Kazan is. A film emellett megemlékezik majd a 2021-ben elhunyt Michael Constantine-ről is, aki Toula apját alakította. A Variety emlékeztet: a Bazi nagy görög lagzi 2002-ben került mozikba, majdnem egy teljes évig műsoron is maradt, azóta pedig 368 millió dolláros globális jegybevételével minden idők legjobban jövedelmező romantikus komédiájává nőtte ki magát. Vardalos még Oscarra is jelölték a forgatókönyvért. A második film már nem tudta megközelíteni ezt a sikert, de azért szépen termelt: 18 millió gyártási költség mellett 90 millió dollárt hozott világszerte. A harmadik nekifutás idén szeptemberben kerül majd a mozikba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik