Hosszú betegeskedés után, életének 79. évében elhunyt Joós László Jászai Mari-díjas színművész, a Veszprémi Petőfi Színház Örökös Tagja – közölte a Veszprémi Petőfi Színház.
Joós László 1944-ben született Budapesten, 1967-ben végzett a Színművészeti Főiskolán. Diplomája megszerzése után a Veszprémi Petőfi Színházba igazolt, de később játszott két évadot a budapesti Radnóti Színházban, illetve egy évadra 1980-ban a Kecskeméti Katona József Színház társulatának a tagja volt. Három év után tért vissza Veszprémbe a Petőfi Színházba és itt lépett fel nyugállományba vonulásáig.
Joós László szerepelt több filmben és tévéjátékban is, és emlékét számos nagyszerű színházi alakítása mellett a nemrég készült Vidéki színjátszás nagy alakjai portréfilm, a néhány hónapja együtt töltött Örökös Tagok vacsorája is őrzi, írja a Színház Online.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon