Kultúra

Lendületből ekézi a kormányt új dalában Azahriah, egymást követik a kemény mondatok

A Foour moods 2 meglepően erős lett.

Közel 220 ezer megtekintésnél jár Azahriah a hosszú hétvégén a Youtube-ra feltöltött új dala, a Queen Omegával közösen jegyzett Four moods 2, ami hirtelen népszerűségét jó eséllyel nemcsak a rajongóknak, de a nyilvánvaló kormánykritikus hangnemének is köszönheti – írja a HVG.

Az Orbán Viktor politikai igazgatójának, Orbán Balázsnak januárban, egy nemzetközi MCC-médiakonferencián elhangzott beszédének kulcsmondatával –

Ki uralja egy adott ország médiáját, az eldönti, hogy ki uralja az adott ország gondolkodását, és ezen keresztül, hogy ki uralja az adott országot

– nyitó klip egyáltalán nem bánik kesztyűs kézzel a rendszerrel, hiszen míg a képsávon Rákosi Mátyás és a Diktátorban Hitler-bajszot viselő Charie Chaplin arca, az 1956-os forradalom napjait, valamint tömeggyűléseket mutató filmfelvételek látszanak, addig a szövegben rendszeresen tűnnek fel a gyengébb, vagy épp erősebb utalások.

A Magyarország előre megy, nem hátra-szlogenre például így:

Mondd, mire gondoltál, mikor azt / Hajtogattad, hogy előre mész / Hova sodor ez a víz / Mondd, hova viszel minket / A tudattalant mérgezted / Így hát rettegésben élnek már.

A még mindig csak huszonegy éves, a Papp László Budapest Sportarénát mégis játszva megtöltő zenész a szöveg egy másik pontján hozzáteszi:

Konzervatív módon ereszkedhettek majd térdre / A pokolban kijárat nem lesz, reszkethettek végre / Most relatív a törvény, még csak most kaptatok észbe / De tudd, a jövőm és a pénzed nem jár kéz a kézben.”

A teljes dal itt hallható:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik