Kultúra

Így néz ki most a tíz éve bezárt Vidámpark védett Mesecsónakja

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Az ötperces videóban egy városi felfedező járja be a játék egykori útvonalát.

Közel tíz év telt el, mióta 2013 szeptemberében a budapesti Vidámpark bezárta a kapuit, a helyükön maradt, védettséget élvező játékok jövője pedig egyelőre nem vált biztosítottá: az 1922-ben született Hullámvasutat jó eséllyel mindössze egy évvel később követő Csodacsónakban – a hatvanas évek óta Mesecsónak – rég nem csorog már a víz, a barlangszerű alagút, illetve a rendszerváltás időszakában lecserélt diorámák azonban továbbra is a helyükön vannak.

Az egykor csónakok által járt úton ment végig nemrégiben egy városi felfedező, aki Youtube-oldalán, egy mindössze ötperces, itt látható felvételen osztotta meg a nem túl szívderítő látványt.

Youtube Dr. Bubó rendelőjében már csak a nővér látszik.

A játékot ma a Hullámvasúttal együtt az Állatkert kezeli, utoljára pedig a 2015-ös szezonban működött rendeltetésszerűen. A felújítás azóta is tervben van, sőt, az intézmény honlapjának vonatkozó aloldalán a következő mondatok állnak:

A 2015-ös szezon vége után, vagyis november 2-től kezdve átmenetileg a mesecsónak sem fogad látogatókat. De nemcsak a következő tavaszig, hanem várhatóan három szezonon át. A szomszédságában épülő Pannon Park átadására ugyanis a tervek szerint két lépésben, a 2018-as, illetve a 2019-es évben kerül majd sor, s mivel addig a mesecsónak környéke építési terület lesz, látogatókat sem tudunk itt fogadni. A Pannon Park elkészültével azonban újra megnyitjuk a mesecsónakot is, méghozzá a terveink szerint teljesen újra díszletezve. Az évtized végére a mesecsónakot olyan színvonalú diorámákkal szeretnénk visszaadni a közönségnek, amely a patinás játéküzem régi fénykorát idézi fel ismét.

A Pannon Park átadására azóta sem került sor, a Mesecsónak pedig azóta is csendben várja a felújítást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik