Kultúra

Jöhet a Shrek 5 és egy különálló Szamár-film is esélyes

Pacific Data Images / DreamWorks / Collection Christophel / Collection ChristopheL via AFP
Pacific Data Images / DreamWorks / Collection Christophel / Collection ChristopheL via AFP

Immár ötödik alkalommal térhetünk vissza az ogrék világába, érkezhet ugyanis a Shrek 5, sőt, Szamár is kaphat egy saját filmet, hintette el Chris Meledandri, az Illumination stúdió alapítója a Varietynek.

A stúdió ugyan épp a Super Mario-filmet, no meg a kevésbé hirdetett, decemberben érkező, kacsákról szóló Migration című animációs filmet készül kiadni, már a jövőbe is tekintenek: épp a Shrek-franchise-nak terveznek új löketet adni, éspedig az eredeti szinkronhangok, Mike Myers, Cameron Diaz és Eddie Murphy visszatérésével. A dolog egyelőre csak terv, nem áll mögötte szerződés vagy konkrét zöld lámpa, de a színészekkel már tárgyalnak, és úgy tűnik, ők szívesen visszatérnének Shrek, Fiona meg a többiek történetéhez.

Az új Shrek-film ötlete nem meglepő: az összes eddigi film jól ment, Eddie Murphy pedig úgy fogalmazott egy januári interjúban, hogy gondolkodás nélkül visszatérne Szamár hangjaként, sőt, szerinte itt lenne az ideje egy különálló Szamár-filmnek, minthogy ez a karakter sokkal viccesebb, mint a már saját filmmel bíró macska, és Meledandri is úgy gondolja, hogy simán megállna egy önálló film a csacsiról.

Meledandri emellett az Illumination további terveiről is mesélt a lapnak, melyekben főként mindenféle háziállatokkal, így például kutyákkal, macskákkal és aranyhalakkal kapcsolatos animációk szerepelnek, A kis kedvencek titkos élete folytatásának, valamint az állatos tehetségkutatóról szóló Énekelj! harmadik részének forgatókönyvét is fejlesztik.

A szakember nagyon lelkes a Migration (amit jó eséllyel Vándorlásnak fordítanak majd) kapcsán is: az animáció egy kacsacsaládról szól majd, amelynek feje, a kacsaapa választás elé kerül, ugyanis a telek már annyival enyhébbek, hogy nem indokolt megkezdeniük a téli vándorlásukat, ám a kacsamama és a gyerekek nem hagynák ki a szokásos vakációt. Meledandri szerint a film eredeti történetével, humorával és festményszerű látványvilággal hívja majd fel magára a figyelmet. De várható az Illumination háza tájáról a Gru Minyonjairól szóló TikTok-sorozat (!) is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik