Kultúra

Kudlik Júliát és Vitray Tamást ábrázoló képeket töröltetne, perrel fenyegeti az MTVA a Fortepant

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI

Fotók törlését követeli, ellenkező esetben perrel fenyegeti az MTVA a Fortepan közösségi fotóarchívumot, derül ki egy, a Fortepan Facebook-oldalán megjelent posztból, mely az oldal alapító főszerkesztője, Tamási Miklós válaszát közli – azért azt, mert az eredeti megkeresés közléséhez, idézéséhez a feladó nem járult hozzá. A poszt nem nevezi meg az MTVA-t sem, ehelyett egy „magát megnevezni nem kívánó, közfeladatokat ellátó és közpénzből gazdálkodó részvénytársaság”-ként említik a követelés forrását, ám a válasz címzettje dr. Tarr Péter, az MTVA jogi vezetője.

A poszt alapján a töröltetni akart képek között olyan legendás tévésekről szerepelnek fotók, mint Kudlik Júlia vagy Vitray Tamás, de Jeles András filmrendezőről is vannak képek.

Tamási válaszában részletezi, honnan került a Fortepanhoz a kifogásolt képanyag: egy része a Rádió és Televízió Újság fotóhagyatékából származik, amelyet egy, a Magyar Rádiónál évtizedekig dolgozó szerkesztő mentett meg a kidobástól a Bródy Sándor utcai épületből. Mint Tamási írja, keresése alapján a fotók az MTVA gyűjteményében nem szerepelnek, így a szerkesztő gyakorlatilag leletmentést hajtott végre, amikor a fotókat megosztotta a Fortepanon. A kifogásolt képek között van Bauer Sándor fotóriporter hagyatéka is, amit a szerző családja bocsátott a Fortepan rendelkezésére. Ezek a képek jórészt a Rákosi-korszakban készültek, és a korszak fontos eseményeit dokumentálták. Tamási azzal érvel válaszában, hogy még ha az MTVA elérhetővé tenné is ezeket a képeket, azt legfeljebb térítés ellenében tennék, míg szerinte fontos, hogy ezek a képek korlátozások nélkül hozzáférhetők legyenek.

Tisztában vagyunk vele, hogy jogi értelemben – leszámítva a lomtalanításon talált képet – egyik fotó közléséhez sincs jogunk. Végignézve a listán azonban úgy érzem, hogy a magyar vizuális történelem olyan dokumentumait szeretnék elérhetetlenné tenni, amiket fontos látni az olvasóknak, kutatóknak, újságíróknak. Az MTVA gyűjteményéból ezek a képek – ha fellelhetőek – csak korlátozásokkal és térítés ellenében közölhetőek. Megítélésem szerint minden fotó, ami az államszocializmus évtizedei alatt közpénzen készült, szabad és ingyenes felhasználással kell elérhető legyen. Akadályok és korlátozások helyett örüljünk annak, ha az utókor érdeklődik a XX. század eseményei, személyiségei, helyszínei iránt. Legyen ez a svábok kitelepítése, Kudlik Júlia műsorvezető, vagy a Móricz Zsigmond körtéri HÉV állomás.
Bírósági per helyett javaslom, hogy közelítsük az MTI és a Fortepan gyűjteményét egymáshoz, hogy közösen láttassuk és értelmezzük a sűrű huszadik századot!

– írja Tamási Miklós.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük az MTVA-t, amint megérkezik, frissítjük válaszukkal a cikkünket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik