Kultúra

Műfű, óriás hímes tojás, Trabant – ez is kell a húsvéthoz Kéthelyen

A kétezer fős somogyi faluban sajátos húsvéti díszekkel készülnek.

A Hunyadyak barokk kastélyát, egy csodás műemléktemplomot, a furcsa nevű – egyesek által betyárnak, mások szerint pedig betyárok áldozatának gondolt – Pörkütt Márton sírját, illetve egy üdítő helyett bort adó mozit is rejtő somogyi kistelepülésen, Kéthelyen néhány éve meglepő húsvéti díszek jelentek meg, köztük a tojásfa, amit a lakók 2015 óta minden évben feldíszítenek.

Az idén összesen 12 ezer, többek közt műanyagból, fából, vagy épp strucctojásból készült díszt magán viselő fa mellett a lakók egyúttal egy tojásalagútnak is beillő díszkaput, illetve három és fél méteres szalmanyulat is készítettek, az igazi újdonságot azonban a település hagyományaihoz méltón szürreális ötlet jelenti:

a műfűvel borított Trabant, aminek a tetejére egy méretes hímestojást erősítettek,

amit az MTI fotósa, Varga György társaival együtt örökített meg:

Galéria
MTI / Varga György

A korábban

kéz formájúra faragott ágaival utat mutató úgynevezett kezesfát

is rejtő település csodáiról a település polgármestere, Molnár Balázs az RTL Híradónak mesélt: eszerint az autót egy MÉH-telepen vásárolták, majd közös erővel díszítették fel, hogy megmutassák,

hogyan hozza a nyuszi ezt a rengeteg tojást.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik