Kultúra

Sarah Polleynak azt kamuzta kislánya április 1-én, hogy tévedésből kapta, így vissza kell küldenie Oscar-díját

Frederic J. Brown / AFP
Frederic J. Brown / AFP
Elég ügyes próbálkozás egy 11 éves gyerektől.

Sarah Polleynak emlékezetesen indult az április. A kanadai író-rendező-színésznő pár hete vehette át első Oscar-díját Women Talking című filmjéért. Szombaton azonban kapott egy levelet, amelyben arra kérték, hogy juttassa vissza a szobrocskát.

Legmélyebb sajnálattal hozzuk a tudomására: tévesdésből adtuk önnek az Oscar-díjat, vissza kell adnia

– indult a szöveg, amely aztán részletezte is az ügyet: eszerint a legjobb adaptált forgatókönyv díját valójában a Nyugaton a helyzet változatlannak ítélték, és már a gála estéjén rájöttek a tévedésre, csak nem akarták megismételni a pár évvel ezelőtti kínos jeleneteket, amikor a Kaliforniai álom (La La Land) alkotóitól élő egyenes adásban kellett visszavenni a fődíjat, hogy az igazi győztesek kaphassák meg. Ám megnyugtatták Polleyt, hogy az Oscar egy hétig még nála maradhat, addig élvezze ki közelségét, majd postázza vissza Kaliforniába.

A levél alján David Rubin, a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia egykori elnökének neve szerepelt, meggyőző, de kissé túlzóan is dinamikus aláírással. Nem tudni, Polley pontosan mikor fogott gyanút, de végül rájött, hogy egy április 1-i tréfáról van szó, és a levelet nem a hollywoodi fejesek, hanem 11 éves kislánya írta. A kreatívan gonosz irományt némi büszkeséggel osztotta meg Twitterén, hozzátéve, hogy idén övön aluli ütéstől sem riadt vissza lánya bolondok napján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik