Kultúra

43. Budapesti Tavaszi Fesztivál: születésnapok, évfordulók és világnapok

Különleges kulturális együttállás tanúi lehetünk a főváros legnagyobb összművészeti programsorozatán április 20-tól május 2-ig, hiszen ennyi jeles és ünnepelni való alkalom eddig talán még nem esett a Budapesti Tavaszi Fesztivál időszakára. Föld, zene, tánc, színház, magyar géniuszok, és a fesztivál fő eseményeként Budapest egyesítésének 150. évfordulója, melyet számos programmal teszünk még emlékezetesebbé.

Április 20-án és 21-én a Katona József Színház fennállásának 40. születésnapját két helyszínen, a Sufniban és a Kamrában ünnepli. A Sufniban Wolfram Lotz, korunk egyik legjelentősebb német színházi szerzőjének A politikusok című művét Dohy Balázs rendezésében láthatjuk.

Zsótér Sándor pedig 15 év után tér vissza a Katonába egy abszurd, szürreális drámával, Stanisław Ignacy Witkiewicz Vízityúk című darabjával a Kamrában.

Április 22-én, a Föld napján a Gellért-hegy gyomrába, egy futurisztikus és misztikus hangulatú helyszínre, a Gellért-hegyi Gruber József víztárolóba látogathatunk el, ahol a Fővárosi Vízművek munkatársai tartanak előadást arról, hogyan kerül a víz a fővárosiak otthonába. A másik izgalmas program a szemléletformáló Hulladékhasznosító családi nyílt nap, mely során a háztartási hulladékok felelős gyűjtése és környezetbarát hasznosítása kerül fókuszba.

Április 29-én, a Tánc világnapján, a Tavaszi TáncTér rendezvény alkamából táncra perdül minden láb a Madách téren. Budapest szívében az argentin tangó, a west coast swing és a salsa életörömet sugárzó dallamaival találkozhatunk. Az este folyamán pedig hazánk legismertebb latin zenei zongoraművésze, Révész Richárd és zenekara játszik forró kubai dallamokat.

Április 30-án ünnepeljük a Jazz világnapját, mely alkalomból a Jazzfesten Lizz Wright, a neo-soul műfaj amerikai tehetsége, a Kasia Pietrzko Trio, Lengyelország egyik legelismertebb fiatal zongoraművészével, a jazzt és a klasszikus zenét ötvöző Nico Morelli Trió fog zenélni. Mellettük Dés László a Free Sounds Quartettel pedig a teljes, keretek nélküli zenei szabadság élményét osztják meg a hallgatósággal.

Neumann János születésének 120. évfordulójára egy több mint száz digitális képzőművészeti alkotásból készült kiállítással, valamint egy sci-fi felolvasóesttel emlékezünk.

Budapest Makett – Összerakjuk Budapestet (Fortepan)

Az idén 150 éves Budapestet a BINÁLÉ, a közép-kelet-európai régió első digitális biennáléja ünnepli a fesztivál teljes időtartama alatt. A Budapest Makett kiterjesztett valósággal teszi valós idejűvé a város arcának legapróbb változásait. Az én Budapestem fotómaratonon pedig a családok, barátok és egyedülállók járhatják be fényképezőgéppel Budapest utcáit, hogy három előre megadott témában örökítsék meg a várost a saját szemszögükből.

BINÁLÉ – QUEERING DEMOCRACY

Május 1-én Prieger Zsolt tiszteleg Szerb Antal születésnapja előtt és a munka ünnepét tartjuk. A Fesztivál záróeseményeként a Budapest Sound Collective az idén 100 éve született Kossuth-díjas zeneszerzőnk, Ligeti György munkássága előtt tiszteleg.

Budapest Sound Collective

A teljes programlista a fesztivál honlapján elérhető:  https://budapestitavaszifesztival.hu/

43. Budapesti Tavaszi Fesztivál // 2023. április 20. – május 2.

FB: https://www.facebook.com/BudapestiTavasziFesztival
FB esemény: https://fb.me/e/3tKxZv72z
IG: https://www.instagram.com/tavaszifesztival/
YT: https://www.youtube.com/user/TavasziFesztival

Ajánlott videó

Olvasói sztorik